Zár(ol)va - Egy kastély titkos élete (1950-1990)

Igazgatók, orvosok, személyzet

„Igazgatók, orvosok, személyzet
Ma is találkoztam a fehér
köpenyes nénikkel és
bácsikk al.
A bácsik között van egy
doktor bácsi , és egy
másik , aki azt mondta,
hogy Ő az igazgató.
Mára kaptam Tőle egy
fontos feladatot:
én harangozhatok az
udvaron, ha elérkezik az
ebédidő, pontban délben!
Mindjárt mennem is kell!”
(Misi)

A szociális otthon első igazgatója Berczelly Ilona Éva (1907–1979) volt. 
Őt követte 1959 nyarától Dr. Ozory Aladár (1913–1999). A jogász végzettségű Ozoryt szervezési munkára küldték Gödöllőre 1958-ban, majd igazgatóvá nevezték ki, aki az évek alatt kitartó munkával mintaintézménnyé fejlesztette azt. A vezetése alatt álló intézményben állandó orvosi felügyelet volt, külön orvosi rendelőt létesítettek. A gondozottakat 90-100 fős személyzet látta el: szakképzett nővérek, főállású orvosok: Dr. Varga Gábor, Dr. Gáll Béla, Dr. Bálint Terézia, Dr. Láng Zoltán szemész, Dr. Konta Imre. Szakorvosok: Dr. Csiszér Imre tüdőgyógyász, Dr. Makra Csaba, Dr. Konta Imre, Dr. Kertész Zoltán, Dr. Matuz Márta fogszakorvosok, Dr. Tóth Mária és Dr. Hardy István pszichiáterek, Dr. Trebits György bőrgyógyász, valamint irodai alkalmazottak, kertészek, konyhai személyzet, portások, takarítónők, villanyszerelők, segédmunkások.
Külön mosodát és konyhát is kialakítottak. A 26 hektáros kastélyparkban volt sertéshizlalda, gyümölcsös, kertészet, ahol a gondozottak segítségével megtermelték a konyhára valót. Az idősek és a személyzet a parkban használták az úszómedencét.
A gödöllői szociális otthon híres volt az itteni emberséges, tapintatos bánásmódról. Ozory indítványára a Pest Megyei Ideggondozó Intézet főorvosa pszichológiai és ideggyógyászati szemináriumokat tartott itt a nővéreknek, hogyan kell foglalkozni a beteg emberekkel.
Dr. Ozory Aladár családjával a kastély, az ún. Gizella-szárnyának díszudvarra néző sarokszobájában lakott. Igazgatói évei alatt a kastély kutatójává vált. Nagy szerepe volt abban, hogy az épületegyüttes megőrződött az utókor számára. Felismerte annak történelmi értékét, és folyamatosan szorgalmazta a külső és belső karbantartást.


Dr. Ozory Aladár széke
fa, bársony huzat
1960-as évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Archív fotók
Dr. Ozory Aladár, a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója
1959 – 1976 között
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Binder Károlyné, a a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója
1977 – 1989 között
Magántulajdon
A Szociális Otthon személyzete
1980-as évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Nővérszoba
1960-as évek
Magántulajdon
Társalgó a kastély földszintjén
1970-es évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Orvosi rendelő a kastély földszintjén
1960-as évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Konyha
1960-as évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Mosoda a kastély egykori Narancsházában
1970-es évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Sertéshizlalda a kastélyparkban
1970-es évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
Szociális Otthon lovai
1970-es évek
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum

2019-05-08

Related Objects ...

Dr. Ozory Aladár széke
(Gödöllői Királyi Kastély Múzeum)

Dr. Ozory Aladár széke fa, bársony huzat1960-as évek

Dr. Ozory Aladár, a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója
(Gödöllői Királyi Kastély Múzeum)

Dr. Ozory Aladár, a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója 1959 – 1976 között

Binder Károlyné, a a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója
(Magántulajdon)

Binder Károlyné, a a Fővárosi Szociális Otthon igazgatója 1977 – 1989 között

Sertéshizlalda a kastélyparkban
(Gödöllői Királyi Kastély Múzeum)

Sertéshizlalda a kastélyparkban 1970-es évek