„AZ ÖREGEBB KATONÁKNAK
SZEBB EGYENRUHÁJUK VAN
ÉS A CSALÁDJUK IS ITT
LAKIK. A GYEREKEIKET IS
ISMEREM, REGGEL BUSSZAL
MENNEK ISKOLÁBA
MÁTYÁSFÖLDRE.
ONNAN HOZTAK NEKEM
TEJSZÍNHABOS CSOKIT.”
(Misi)

A gödöllői laktanya állományában 25–30 katonatiszt szolgált, akik a családjukkal költöztek Gödöllőre, 5–6 évre. Tiszti lakásokat több helyen is kialakítottak számukra: a kastély területén belül a Rudolf-szárnyban és a Martinovics utca melletti rönkházakban éltek, de voltak lakásaik a várkapitányi lakban és a Kazinczy körúti lakótelepen is. Az egyszerű berendezésű otthonokban általában fehér vagy világoskék fal, okkersárga fapadló volt jellemző. Minden lakásban az asztalon állt a szamovár. A bútorok egy részét otthonról hozták, áthelyezéskor, költözéskor minden holmijuk befért egy vagonba.

A tisztfeleségek nem dolgozhattak, a hagyományos egyenruhát viselő gyerekeket busz szállította a mátyásföldi laktanyában működő iskolába.

---

Pianínó egy mátyásföldi szovjet tiszti lakásból
Magántulajdon

Szamovár
Magántulajdon

---

Visszaemlékezések

„Természetes dolog volt, hogy abban az időben voltak ünnepségek (március 15., május 1.) és ilyenkor ugye meghívták a szovjet tiszteket, akár a GANZ-ba. Volt úgy, hogy az édesanyám március 15-én (azt nagyon ünnepelték), meghívta a szovjet tisztfeleségeket, és a szovjet asszonyok ugyanúgy viszonozták a kedvességet. Ott ahol [az épület] színháznak, mozinak, étkezdének szolgált, akkor ott terül-terülj asztalkámat rendeztek. Saját maguk, amit készítettek, mindenki hozott valamit és akkor ugyanúgy megvendégelték a különböző cégektől meghívott vendégeket.”

„— Önöknek megfelelt így az itteni élet?

— A katona oda megy, ahova vezénylik — mondja.

— Egyébként, mi külföldön szolgálók, nem járunk rosszul.

— Megkérdezhetem, mennyi a fizetése?

— Havi hatezer forintot kapok, ehhez otthon meg kétszáz rubelt hozzátesznek.

— Milyen a családok ellátása?

— A városban, lakótelepi lakásokban, jó körülmények között vagyunk elhelyezve. Egyébként a feleségemmel és a kisfiammal élek itt. Az ellátásra pedig, az ismert otthoni körülmények után, igazan nem lehet panaszunk.”

 

(Kárpáti László interjúja, részlet. Tükör, 1989. 07. 09.)