Szent István Király Múzeum – Hetedhét Játékmúzeum // Székesfehérvár

Réber László (1920–2001)

Réber László 1920. május 21-én született Budapesten. Iskoláit Pécsett végezte. Fiatalon versenyszerűen atletizált, gerelyhajítóként kis híján az olimpiai csapatba is bekerült. A II. világháborúban katonaként térképvázlatokat készített. A háború utolsó évében szovjet hadifogságba esett, s egy azerbajdzsáni táborban, embertelen körülmények között kellett követ törnie, hidat építenie. A fogságból 1948-ban térhetett haza lesoványodva, legyengült szervezettel. Hazatérése után egy textilfestő üzemben kezdett dolgozni, ám hamarosan eldöntötte: a rajzolásból szeretne hivatásszerűen megélni. 1949-ben karikaturistaként helyezkedett el a Szabad Szájnál, majd a lap beszüntetése után a Ludas Matyihoz került. Az 1950–60-as években négy önálló karikaturaalbuma jelent meg, melyek témáját leggyakrabban az ember hétköznapi gyarlóságaiból eredő komikum szolgáltatta. Hangulatában ezekhez a művekhez áll a legközelebb a hatvanas években készített három rövid animációs filmje. 1951-től két évig a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályán dolgozott tervezőként. Itt ismerte meg Almássy Katalin rajzolót, akivel 1953-ban kötött házasságot. A következő évben megszületett egyetlen gyermekük, Krisztina.

Réber 1952-ben kezdett könyvillusztrálással foglalkozni. Kiállításokon 1953-tól vett részt. Alkotótevékenységét rangos szakmai elismerésekkel jutalmazták itthon és külföldön – többek között Munkácsy-díjjal, Szép Magyar Könyv-díjjal, nemzetközi művészkönyv-kiállítások arany- és ezüstérmeivel. Szuggesztív, pár vonallal kialakított alkotásai a 20. századi magyar grafika műfajának kiemelkedő jelentőségű művei.

2001. november 2-án halt meg Budapesten.

2019-05-21