Rodolfo vándorkiállítás

A Latabár-brigád

1950-től tizenöt éven keresztül volt a Latabár-brigád tagja Rodolfo. Alfonzóval sikeres számukat – az ügyes bűvész és az ügyetlen bűvészinas helyzetkomikumát Latabár Kálmánnal is előadták. A Latyi Matyi az ügyetlen bűvészinas című jelenetük komikus játéka hasonló elemekből állhatott, mint amit a Dalolva szép az élet című filmben láthatunk. Gyerekekműsorokat is készítettek ezzel a címmel.
A Magyar Repülő Szövetség is több előadást és műsoros estet szervezett, melyeken felléptek. A modellezés népszerűsítésére találták ki a Pózna Peti kalandjai című színjátékot, mely az Operettszínház műsorán szerepelt. Ehhez hasonló propaganda előadásokkal kellett részt vállalniuk a Rákosi-rendszer politikai nevelő munkájában.
Latabár Kálmán volt a közönség kedvence, ezért is emelték ki nevét nagyobb piros betűkkel a színlapokon. Hasonló típusú címeket is adtak produkcióiknak: Egy marék boldogság, Móka az egész! Ez az év is jól kezdődik! Barátságos arcot kérek! Ezeket vidám, zenés műsorként hirdették, valójában varieté számok voltak. Bár a revükre jellemző táncosnők teljesen eltűntek a műsorokból. Az erotikával fűszerezett bohémságot felváltotta a minden feszültséget feloldó kacaj. A szűkebb elit réteg szórakoztatását kiszélesítették, és bárki számára elérhetővé tették.
Rodolfo rendszeresen fellépett a Parlamentben megrendezett Karácsonyi ünnepségeken is, melyről a Filmhíradó is tudósított.


Hogy mitől tudott Rodolfo a változó történelmi korszakokban mindig sikeres maradni, azt bűvész tudásán túl személyiségének is köszönhette.
„Nekem mindegy kinek bűvészkedem, mert a trükkjeimre mindenki ugyanúgy reagál. Az Arizona gazdag nézője és a hajdúsági parasztember egyféleképpen fogadta a csodáimat. Mert a csodáim általánosan emberiek.”

 

Forrás:
- Berend Mihály – Gács Rezső: Rodolfo. Vigyázat, most nem csalok! Budapest, Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó, 1987.
- Molnár Gál Péter: A Latabárok. Egy színészdinasztia a magyar színháztörténetben, Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986.

2020-05-06

Sources and Links ...

Related Objects ...

Csodacirkusz színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Csodacirkusz címen a Csinn-Bumm Cirkusz új műsora az Uránia Filmszínházban, 1960. Szereplők: Bilicsi Tivadar, Latabár Árpás, Rodolfo, Alfonso, és mások.

Csárdáskirályfi színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Csárdáskirályfi című zenés játék színlapja. A Latabár-brigád előadása, melynek tagjaként Rodolfo is fellépett 1950-től. Rendező: Fellegi Tamás Szereplők: Latabár ...

Latyi-Matyi a Mesecirkuszban színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Latyi-Matyi a Mesecirkuszban című előadás a Nemzeti Sportcsarnokban, 1954. december 25. Fellépnek a Latabár-brigád tagjai: Latabár Kálmán, Rodolfo, Fellegi Tamás, és ...

Latyi Matyi a Mesecirkuszban! plakát
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Latyi Matyi a Mesecirkuszban! című gyerekmatiné a Vörös Csillag filmszínházban, 1954. november 7. Latabár-brigád illusztrálta: Lukáts Kató

Egy marék boldogság színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Egy marék boldogság című vidám tarka műsor a Latabár-brigád előadásában. Latabár Kálmán neve pirossal kiemelve és fotóval illusztrált, további szereplők: Rodolfo, Fellegi ...

Ez az év is jól kezdődik! színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Ez az év is jól kezdődik! című vidám műsor Latabár-brigád előadásában. 1955. január 3-án a Déryné Színházban, 4-én a Diósgyőrvasgyári Kultúrotthonban.

Móka az egész! színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Móka az egész! című zenés szórakoztató műsor színlapja. A Latabár-brigád előadása, 1954-ben. A színlapon Latabár Kálmán neve pirossal kiemelve, további szereplők: ...

Móka az egész! színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

A Magyar Repülő Szövetség Móka az egész! című vidám műsora. Előadók a Latabár-brigád tagjai: Latabár Kálmán, Fellegi Tamás, Rodolfo, stb. A színlap a kiskunfélegyházi ...

Barátságos arcot kérek! színlap
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Barátságos arcot kérek! című vidám műsor a Magyar Repülő Szövetség „Repülj velünk” művészegyüttese előadásában. Budapest, MOM Kultúrotthon, 1953. október 18. A ...