Rodolfo vándorkiállítás

A Mester beszél és bemutat

Egész életében kísérletezett és gyakorolt, ennek köszönhetően több mint ötezer trükköt tudott. Hosszú éveken át napi nyolc órát, és a későbbiekben is napi négy-öt órát gyakorolt a tükör előtt.
A tanítást az 1948-ban induló Artista Akadémiában kezdte. A filmhíradó tudósított az iskolában folyó munkáról. Viszont az elsőként végzett bűvész osztály tagjai mind disszidáltak 1956-ban, ezért több bűvész osztályt nem indítottak. Rodolfo ezután a vizsgabizottság tagjaként vett csak részt a képzésben. Az eset nem vette el kedvét.
„Elhatároztam, hogy »egész népemet fogom« bűvészkedésre tanítani. A trükkök publikálásakor is a népművelő, ismeretterjesztő szenvedély vezetett.”
Először napilapokban indított bűvész rovatot, majd a Füles rejtvényújság állandó rovata lett a Bűvésziskola hosszú éveken át. Könyveiben társasági trükköket adott közre. Ezek legtöbbször kártya, kézügyességi és mentál trükkök voltak. Összeállított bűvészdobozaival a gyerekek kézügyességét kívánta fejleszteni. Felismerte a média népszerűsítő jelentőségét is. Több tévésorozatot is készített. Az első Képzőbűvészet címen Romhányi Józseffel került adásba 1968-ban, majd Bűvészettörténeti sorozatában a trükkök bemutatása mellett lánya, Gács Judit írta meg a bűvészet kultúrtörténetét bemutató részeket.


Rodolfo külföldi fellépései során folyamatosan gyarapította bűvészkönyveit és bűvész folyóiratokat is rendszeresen rendelt. Ennek köszönhetően alakult ki egyedülálló és könyvritkaságokat tartalmazó szakkönyv gyűjteménye.
Utolsó fellépése 1986. január 13-án a Mikroszkóp Színpadon volt.
„Én a bűvészt leginkább a hangszeres művészhez hasonlítanám. Én a kendőimen, gyűszűimen, kártyacsomagjaimon rekvizitjeimen, de főképp az ügyes kezeimen játszom el a magam szonátáit. Én talán boldogabbá, vidámabbá teszem a nézőimet. Örülnék, ha az emlékezet nem csak mint mágust, de mint NEVETTETŐ-t is megőrizne.”

 

Forrás:
- Berend Mihály – Gács Rezső: Rodolfo. Vigyázat, most nem csalok! Budapest, Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó, 1987.

2020-05-16

Sources and Links ...

Related Objects ...

Artista Akadémia plakát
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

1948-ban Baross Imre szervezésében megkezdte működését az Artista Akadémia több tanszakkal. A Bűvész szakot Rodolfo vezette. Magyar Hivatásos Artisták Szakszervezete 1947-től működött ezen...

Artista Akadémia plakát
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

1948-ban Baross Imre szervezésében megkezdte működését az Artista Akadémia több tanszakkal. A Bűvész szakot Gács Rezső, Rodolfo vezette. Magyar Hivatásos Artisták Szakszervezete 1947-től...

Így kell ezt csinálni... 25 kártyatrükk
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Bűvészdoboz speciális kártyákkal Piros dobozban kártyapaklik kártyatrükkhöz. Rodolfo 25 kártyatrükköt állított össze, Így kell ezt csinálni... füzet trükk leírásokkal Minerva Kiadó,...

Mentáltrükk kelléke
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Plexilap hátoldalához gumival rögzített kártyalapok és számozott lapok. A Rodolfo portréval megjelent hátoldalú, jelekkel ellátott kártyalapok (55 mutatvány Rodolfo bűvészdoboz kelléke,...

Bűvész füzet
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Rodolfo: 55 mutatvány füzet, a megegyező című bűvészdoboz tartozéka. 55 bűvésztrükk leírása a táska tartalmához. A/5-ös méretű, 62 o.

Bűvészkönyv
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Gács Rezső: Rodolfo 70, Budapest, 1981. Gács Rezső 70. születésnapjára megjelent könyv 70 trükk leírását tartalmazza. 140 o.

Rodolfo fellépő zakó
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Egy gombos, párizsi kék mintás, selyem zakó. Az utolsó fellépésén 1986-ban is ezt viselte.

Bűvészkönyv
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

L. L. de Vallemont: La physique occulte, Paris, 1730. francia nyelvű, 422 + 34 oldal A könyvet megmutatta a tévé híradóban 1962-ben.

Bűvészkönyv
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Natürliches Zauber-Buch, oder Neueröfneter Spielplatz rarer Künste II. Bd. 2., verbers. Aufl., Nürnberg, 1763. német nyelvű, 526 oldal

Bűvészkönyv
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Adolf von Meerberg: Auserlesene Kartenkunststücke, Leipzig, Ernst'sche Verlagsbuchhandlung, é.n. 78 o. német nyelvű, 1900-as évek eleje

Bűvészkönyv
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

A. Bourset: Der Tausendkünstler, Danner, 1900 eleje 96 + 16 o. német nyelvű

Bűvész periodika
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

Der Magier - Fachblatt der Zauberkunst, Amsterdam, Mephisto - Huis, 1. évfolyam 1. szám, 1961. április 20 o. holland nyelvű. tűzött füzet