A malomban végzendő munka előtt a kikészítés vagy feldolgozás folyamata ment végbe. Ennek során a paprikát kiszárították, majd szétválasztották a magot, az eret és a paprikacsövet, ezután az üvegesre szárított csöveket összetörték, ledarálták. A malomba már külön zsákokban vitték a döngölt paprikabőrt és a magot. Az őrlető kívánalmainak megfelelően a molnár állította be az őrlemény erősségét a hozzáadagolt mag mennyiségével. Az őrlés több lépcsőben történt, az őrleményt többször szitálták. A paprika őrlése különösen nagy szakértelmet kívánt, maga az alapanyag olajos, ragadós, emiatt jól kellett érteni a kőjáratok kezeléséhez, mivel azok túlhevülve könnyen begyullasztották az őrleményt. A paprikaőrlésre ekkor még nem álltak rendelkezésre megfelelő hengerszékek, csak kőjáratokkal dolgoztak, melyekben kisebb keménységű malomkövet alkalmaztak. A paprikamalmi munka nem volt könnyebb, mint bármely más malomipari foglalkozás, sőt nehézséget jelentett a szálló paprikapor elviselése. Ez légzőszervi irritációt okozott melyhez akár hetekig is tarthatott akklimatizálódni, ezért a jó paprikamolnárok nagy megbecsülésnek örvendtek.

A paprika minőségét eladáskor és a piacon ellenőrizték, 1922 óta a M. Kir. Mezőgazdasági Vegykísérleti és Paprikakísérleti Állomás ellenőrizte az őrlésre kerülő félkészterméket, és minősítette a kész őrleményt, amelyet csomagolás után ólompecséttel – bárcával – láttak el. A paprika ugyanis, mint fontos kiviteli termék állami ellenőrzés alá esett. Erre azért volt szükség mivel a paprikát drága volta miatt sokan próbálták hamisítani, ha nem is idegen anyagok hozzáadásával, hanem csak a megszabott arányok megváltoztatásával.