A népi gyógyászatban akár emberről, akár állatról legyen szó, a racionalitás és az irracionalitás nem különült el egymástól, a gyógyításban egyaránt léteztek gyakorlati és hiedelmeken alapuló, rontás- vagy gonoszűző gyógymódok is.

A betegségek okát nem mindig biológiai okokkal, hanem sokszor ártalmas természetfeletti hatalmak beavatkozásával magyarázták. A népi állatgyógyításban éppen ezért nem csak gyakorlati technikákat alkalmaztak, hanem babonás rítusokkal is igyekeztek távol tartani a bajt.

Általános szokás volt például nem csak a pásztorok, hanem valamennyi gazda között a karácsonyi asztal alá szénát, állattartással kapcsolatos eszközöket, egy marék kukoricát, búzát tenni. Ezt, mint „megszentelődött” eszközt használták fel az állatok egészségének biztosításához.

Tavaszi kihajtáskor a falkát kelet felé haladva megkerülve, körbefüstölve vagy szentelt parázson áthajtva megpróbálták elérni, hogy a nyáj összetartó maradjon. Szintén babonás hiedelmen alapult a jószág megkötésére való képesség elsajátítása is. Ha párzó kutya hasa alatt háromszor áthúzott zsebkendővel három esküvőre elment a pásztor, és ezzel a zsebkendővel odaállt a jószág elé szélirány ellenében, akkor azt a falkát egy helyből el sem lehetett mozdítani.