Ki mint karolta nyáját, úgy vette hasznát...

Állatgyógyító eszközök

A Rippl-Rónai Múzeum néprajzi gyűjteményében őrzött, állatgyógyításhoz használt eszközök

Az érvágás általános gyakorlat volt a gyógyításban, emberen és állaton is vágtak eret, ha más gyógymód nem állt rendelkezésre vagy nem tudták meghatározni a baj forrását. Sertésvész esetén a disznó szájpadlásán átvágták az eret, de a módszert alkalmazták a juhászok is, szarvasmarhán nyaki részen, birkán szem felett.

A juhok betegsége a büdös sántaság, melynek során a csülkök közötti bőr és a főként a túlnőtt szaru a nedvesség hatására fellazul és megtelepednek benne a baktériumok. Ez gyulladáshoz, szövetelhaláshoz vezet és sántaságot okoz. Kezelése során eltávolítják a fertőzött részt és fertőtlenítő kenőccsel, „sántázóval” kezelik az állat lábait. Ennek receptjét egyes juhászok titokként őrizték.

Tavasszal és nyáron, főleg fülledt, párás időben leggyakrabban a döglegyek és húslegyek okozzák a nyüvességet. Az állat sérült bőrfelültébe vagy a nyálkahártyával fedett részekre tojja petéit. A beteg állat étvágytalanná válik, romlik gyapja minősége, ha pedig elhanyagolják, el is pusztulhat. Ezért a pásztorok egy erre a célra elkülönített lapos kis fa vagy csontdarabkával (nyüvezővel) eltávolították a sebből az apró kukacokat. A nyüvességet úgy is gyógyították, hogy kiolvasták a kukacokat: a pásztor nagy levegőt vett, visszafelé számolt kilenctől, közben a földre hajolt és homokot szórt a sebre, mindezt háromszor megismételve.

Ha az állat felfúvódott, a gyomrába trokárral vágtak lyukat. Ennek lényege, hogy a szúró eszközt és az azt körülfogó csövet egyszerre döfik az állat oldalába, majd kihúzzák a szúrót és a csövön át távozhatnak az emésztés során keletkezett gázok.

Disznók esetében tenyészkanja csak a kanásznak volt, ő felelt azért, hogy a lehető legjobb állományt biztosítsa a község lakóinak. Ezekkel a kanokkal egy éves koruktól négy-öt éven át fedeztettek, majd kimustrálták őket. Ekkorra már pajzsot növesztett oldalára a kandisznó, úgy megkeményedett a húsa, hogy alig lehetett belevágni. A kimustrált disznót kiherélték, de ezután is legalább nyolc-tizenkét hónapig kellett hizlalni, hogy húsa átalakuljon, így csak olyanoknak érte meg, akik vállalni tudták a befektetést. A herélés a pásztorok feladata volt, ennek napja általában nagypénteken kezdődött. Nem volt veszélytelen feladat, Horváth Pili György taszári kanász elmondása szerint még a sokat próbált kanászok is „Isten segélj meg!” fohásszal kezdtek neki. Egy ügyesebb pásztor 150-200 állattal is végzett egy napon. A herélőkést csak a zacskó felvágásához használták, a heréket kihúzták míg az ér elszakadt. Ügyes herélőnél nem folyt vér. A juhászok a felvágott zacskóból foggal húzták ki az állat monyit.

 

2020-03-28

Related Objects ...