Az értékesebb halászóvizek már a középkorban földesúri tulajdonba kerültek, de a kevésbé értékeseken még sokáig fennmaradt a szabad halászat lehetősége.

A paraszthalászok, akik csak kiegészítő foglalkozásként halásztak, főleg télen és tavasszal (a mezőgazdasági munkák szünetében) jártak halért.

A 16-17. században a "köteles halak" - a tokfélék és a harcsa - főúri eledelnek számítottak, míg a "tömegzsákmányból" tartósított halat fogyasztották a jobbágyok, katonák és cselédek is.
A halat fogyasztották sütve, főzve, szárítva, füstölve, sózva. A halászlé készítésének specialistái a halászok voltak, tőlük került a polgári konyhákba.

2015-ben a bajai halászlét hungarikummá nyilvánították.

A 19. századra a táplálkozáskultúrában is megmutatkozott a folyószabályozások és mocsárlecsapolások következménye. A korábban halbőségéről híres vizeink halállománya jelentősen lecsökkent. A Földművelésügyi Minisztérium a hal áfájának csökkentésével próbálja szorgalmazni a hazai halfogyasztást. 2017-től a Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére március 20-át a halak napjává nyilvánították.