A pásztorművészet két jellegzetes alapanyaga a fa és a szaru. Észak-Magyarországon a fafaragásnak volt nagyobb jelentősége és gazdagabb hagyománya, számos faragópásztort név szerint is ismerünk a 19-20. századból.

A pásztorok, erdőn-mezőn járók, vadászok, erdészek, fuvarosok gyakran használt eszköze volt a csanak (ivócsanak, kanál). Az övre vagy a tarisznyára akasztva hordták, forrásokból vagy kutakból vizet merítettek vele, és ittak belőle. Ősi használati eszköz, a magyarság körében a Dunántúlon és a Felföldön volt a legnépszerűbb. Többnyire egyetlen fából faragták, a vizes használat miatt a nem hasadó fafajtákat (szilva, körte, juhar, galagonya) részesítették előnyben. Szabadfalvi József összefoglalása szerint kétféle formában készítették. Voltak öblösebb, kerek, csésze formájú csanakok, és laposabb, hosszúkás, kanál formájúak. A nyél általában figurális faragással készült, a geometrikus formák és az állatalakok egyaránt gyakoriak voltak. A csanak felületét régebben karcolt mintákkal, újabban domború faragással díszítették.

Külön csoportot alkotnak azok a mai Szlovákia területéről származó ivóedények, amelyeket Istvánffy Gyula 1908-1911 között gyűjtött a Felvidéken. Cserpák elnevezéssel a szlovákok által is használt formákhoz köthetők. Több részből, 3-4 szerkezeti elemből összeállított, magas, egyenes oldalfalú ivóedények, ember-vagy állatalakos, kakasos, lovas formájú fogóval. 

A Dunántúlról jól ismert tükrösök Észak-Magyarországon kevéssé voltak jellemzők. Összezárható, nyitható fedelű, doboz formájú tükrösökből van néhány szép darab a múzeum gyűjteményében, 1844-ből és 1867-ből egy-egy feliratos, datált darab képviseli ezt a különleges tárgytípust. Annál gazdagabb a borotvatokok készítésének hagyománya, amelyben a borotválkozó felszerelést, pengét, fésűt tartották a pásztorok. A hosszúkás, dobozforma borotvatartók gyakran csak valamilyen trükk segítségével nyílottak ki, a két-három részből összeállított fedél nyitásának módját ismerni kellett. Gyakran névre szóló ajándékként készítették, dátummal, címerrel, növényi és figurális díszítményekkel gazdagon cifrázva.

A szarvasmarha tülkös szarvából készült szaru tárgyak körébe tartoznak a sótartók, szelencék és a szarukürtök. Ez az anyagféleség kisebb arányban jellemző Észak-Magyarországon, de az egyszerű, díszítetlen tülök a legtöbb pásztor felszereléséhez hozzátartozott.