Ez sör!

V. Sörnevelők a középkori Magyarországon

A nyugati típusú sörnevelés első emlékei Magyarországon a 11. századig nyúlnak vissza. Egyes térségekben (pl. Felső-Magyarország bányavárosaiban) jelentős méreteket öltött, de az ország nagyobb városaiban, uradalmakban, falvakban és a kolostorok körül is jelen volt. Az ital nagy népszerűségnek örvendett, fogyasztották királyok, polgárok, de a parasztság is – főleg az ivóvizek szennyezettsége miatt –, és tápláló, gyógyító hatása is köztudott volt. A középkor söreit általában árpából készítették, de ínségesebb években egyéb alapanyagokat is használtak (zab, rozs, búza). A sörhöz hasonló ital volt a méhser vagy más néven márc, amelyet vízzel hígított mézből főztek a középkor folyamán.

A magyarlakta vidékeken a sör alapanyagául szolgáló maláta szó helyett inkább a szláv eredetű szalad megnevezés volt használatos. Az ebből készített édes cefrét viricsnek nevezték. Az ital komlózását, amely a sör fűszerezése mellett tartósítását is szolgálta, már a középkorban is alkalmazták. A tihanyi apátság alapítólevele (1095) is említi a komlót, amelyet vagy termesztettek, vagy vadon szedve gyűjtöttek be.

A sörfőzés az egyház számára is szép jövedelmet biztosított. A nyugati kolostori sörfőzéstől eltérően Magyarországon a kolostorok falain kívül folyt a gyártás, sernevelők irányításával, de a főzet egy része a fenntartó egyházat illette. A sört latinul cerevisia-nak nevezték.  

Tehetősebb főnemeseink (Pálffyak, Thurzók, Balassák, Nádasdyak) több serfőzdét is üzemeltettek. Termelésük mértéke alig érte el egy mai kisüzemi (kézműves) sörfőzde kapacitását. 1594-ben a vöröskői serfőzdében januártól szeptemberig 2796 akó sört főztek, ami kb. 160 000 liternek felel meg. A trencséni urasági sernevelőben 1588-ban heti 136 akó, vagyis mintegy 6800 liter sört főztek.

A sörfőzést sokan művelték, de kevesen űzték hivatásszerűen, ezért az első sörös céhek a többi szakmához képest viszonylag későn, a 16. század végén alakultak meg.

2018-03-10

Related Objects ...

Ón söröskupák és korsók
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Ón söröskupák, kancsók, 16-19. századi másolatok.