Ez sör!

Soproni Serfőzde

Sopronban a sörgyár jogelődjét 1895-ben hívták életre. Lenck Gyula helybéli fűszerkereskedő és vegyi gyáros tárgyalásokba bocsátkozott a morvaországi Brünni Serfőzde Rt. vállalkozóival, akik a cseh sörrel akartak betörni a magyar piacra. A kezdeményezés vélhetően a brünnieké volt. Végül Zikmund Hayek sörgyáros társult Lenckkel, így jött létre az Első Soproni Serfőzde és Malátagyár Rt. Elnökké Hayeket, alelnökké Lencket választották, a vezetésnek további három brünni és bécsi, illetve két soproni tagja volt. Első sörük a Soproni Ászok nevet kapta. 1896-ban már barna sört is gyártottak Millenniumi néven, a termelés 20 000 hektoliterre rúgott. Ezt a felívelő szakaszt több olyan követte, amelynek során megrendült a gyár helyzete, 1917-ben pedig kimondták a felszámolást. A gyárat a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. vette meg, és Nyugat-Magyarországi Serfőzde és Malátagyár Soproni Gyártelepe néven 1922-ben újraindították a termelést. A világgazdasági válság a soproni gyárnak is nehézségeket okozott, de 1941-ben már 44.000 hektoliter sört értékesítettek. A háború vége felé leállt, majd 1948-ban újraindult a termelés, végül a gyár az állam kezére került.

2018-03-10

Related Objects ...

Családi Sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A címkén egy gyár sötét sziluettje látható, a háttérben narancssárgás éggel. Felirat: Soproni Családi Sör. Soproni és Kőszegi Polgári Serfőzdék R.T. Nyugat-Magyarországi Serfőzde és...

Soproni Polgár sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Kék háttér előtt, a címke felső felében a felkelő nap ábrázolása, alatta sárga felirat: Soproni Polgári sör. Fekete felirat: Soproni és Kőszegi Polgári Serfőzdék. Nyugat-Magyarországi...

Korona sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Azovális címkén zöld háttér előtt, érmek, címer, fehér és piros feliratok: Korona Sör. Első Soproni Serfőzde és Malátagyár részvénytársaság. Eredeti gyári töltés.

Kiviteli Márcziusi Sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Az ovális címkénközépen egy gyár távlati képe jelenik meg, két oldalán pedig érmek. Felirat: Első Soproni Serfőzde és Malátagyár Részv.-Társ. Kiviteli márciusi Sör. eredeti töltés.

Porter sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A címkén a háttérben, egy falu távlati képe látható, az előtérben pedig egy reneszánsz ruhás nő tart egy pohár sör a kezében, egy férfi pedig egy tálcát üveggel, az egész akantusz leveles...

Export sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A címkén egy gyár távlati képét láthatjuk, jobboldalon egy viaszpecsétets védjegy képét. Felirat:Export sör.Nyugatmagyarországi Serfőzde és Malátagyár R.T. Sopron. Nyugat-Magyarországi...

Maláta Sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A címkén barna, növényi szemekkel díszített háttér előtt fekete, piros és sárga felirat olvasható: Soproni Maláta Sör. Soproni és Kőszegi Polgári Serfőzdék. Nyugat-Magyarországi Serfőzde...

Porter sör mozidia
(Soproni Múzeum)

A soproni Nyugatmagyarországi Serfőzde és Malátagyár r. t. Porter típusú sörének mozidia reklámja. Fotó: Lobenwein...

A soproni sörfőzde albuma
(Soproni Múzeum)

A Soproni Sörfőzde r. t. ("Oedenburger Actien-Brauerei") fényképalbuma. Az album felvételei a főzde alapításának évében,...

A soproni sörfőzde távlati képe
(Soproni Múzeum)

Az új gyár távlati képe. A felvétel az alapítás évében, 1895-ben készült. Kép a soproni...

A soproni sörfőzde gépháza
(Soproni Múzeum)

Az új sörgyár gépházának részlete. A felvétel az alapítás évében, 1895-ben...

A soproni sörfőzde gépháza
(Soproni Múzeum)

Az új sörgyár gépházának részlete. A felvétel az alapítás évében, 1895-ben...

A soproni sörfőzde berendezései
(Soproni Múzeum)

Az új gyár sörfőző berendezései. A felvétel az alapítás évében, 1895-ben készült. Kép a soproni...

A soproni sörfőzde berendezései
(Soproni Múzeum)

Az új gyár sörfőző berendezései. A felvétel az alapítás évében, 1895-ben készült. Kép a soproni...

A soproni sörfőzde raktára
(Soproni Múzeum)

Az új sörfőzde raktárának részlete. A felvétel az alapítás évében, 1895-ben készült. Kép a...