Ez sör!

X. Állami sörfőzés

A 2. világháború után sörgyáraink is komoly gondokkal küszködtek a sérült épületek, az alapanyag- és szakemberhiány miatt. Az 1945 és 1948 közötti átmeneti állapotot termelési nehézségek, sörhiány és gyenge minőség jellemzi. Az első évek az épületek rendbehozatalával, a technológia korszerűsítésével, a malátagyártás újraindításával teltek.

Az 1948-as államosítás során a sörgyárak nemzeti vállalatokká egyesültek. A Dreher Sörgyárat összevonták a Polgári Serfőzdével, és megszületett a Kőbányai Sörgyár Nemzeti Vállalat. A korábban a Kőbányai Polgári Serfőzde tulajdonában lévő soproni gyár Soproni Sör-és Malátagyár néven folytatta működését. A harmadik nemzeti vállalatot a Pécsi Pannónia Sörgyár névre keresztelt Pécsi Pannónia Serfőző Rt.-ből hozták létre.

A nagykanizsai Király Serfőzde a 2. világháború után leállt. Állami tulajdonban nyitották újra 1956-ban, a Kőbányai Sörgyár Nemzeti Vállalat részeként.

A három országos vállalatot 1959-ben Magyar Országos Söripari Vállalat néven összevonták. 1971-ben újabb átszervezés következett, a gyárak a Söripari Vállalatok Országos Trösztjének kötelékében viszonylagos önállóságot kaptak. A három vállalat mellé negyedikként sorakozott fel 1973-ban a bőcsi Borsodi Sörgyár.

Az államosított gyárakban a legfontosabb szempont a termelés növelése, az általános sörhiány leküzdése volt. A Kinizsi és a Kőbányai világos szinte egyeduralkodóvá vált. A világos választékot a Hungária, Rocky Cellar, Mátyás, Zsiráf, Alpesi, Bástya, Pannónia és Borsodi egészítette ki. A barna sörök – Nektár, Porter, Bak, Alpesi, Borsodi Barna és Rákóczi – ritka különlegességnek számítottak.

A vállalatokhoz szikvíz- és üdítőital-részlegek is tartoztak. Nagykanizsán palackozták a Fonyódi ásványvizet, és az üzemek 1981-től licensz alapján Pepsi Colát is gyártottak.

1981-ben a Söripari Tröszt megszűnt. A gyárak önállósodtak, a választék licensz alapján gyártott külföldi sörökkel bővült. A rendszerváltás előtt Kanizsán Holstein, Sopronban Steffl és Fassl, Pécsen Gilde és Gold Fassl, Kőbányán pedig Tuborg sört kezdtek gyártani.

Az 1980-as években két új gyár is indult. 1983-ban alapították a Komárom megyei Sörgyár Rt-t. Bérpalackozó üzemként működött, később licensz alapján Kapsreiter söröket gyártott. Saját márkákkal is megjelent: Talléros, Fregatt, Matróz és Aranytallér néven gördültek le a palackok a komáromi gyártósorról.  1985-ös alapítású a martfűi Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár Rt., amely később a soproni gyárral egyesült.

2018-03-10

Related Objects ...

Pannónia Sörgyár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Az 1950-es években kisebb nagyobb korszerűsítések voltak. 1958-ban egy nagyobb rekonstrukciót is végrehajtottak, így a gyár kapacitása évi 250 ezer hektoliter sör gyártását is elérte. Új...

Nagykanizsai Sörgyár reklám söröspohara
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Felfelé szűkülő, peremén aranyozott szélű, 2 dl-es reklám söröspohár. Oldalán festve KANIZSA SÖR felírat és fekete színnel NKS lógó védjegy (Nagykanizsai Sörgyár).

Délibáb világos sörkülönlegesség
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Négyszögletes címke, arany kerettel, fehér alapon egy ovális piros keret, abban arany háttér előtt egy hordó és sörfőzési alapanyagok. 1949-től Magyarországon négy nagy sörgyártó vállalat...

Rocky Cellar
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Fehér és arany hátterű címke, feliratok: 8 Grand prix, Lager Pale, Hungarian Rocky Cellar Beer. Jobbra középen szignó: B. 1949-től Magyarországon négy nagy sörgyártó vállalat maradt az...

Kőbányai világos sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

1949-től Magyarországon négy nagy sörgyártó vállalat maradt az államosítás következményeképp, a legnagyobb ezek közül a Kőbányai Sörgyár Nemzeti Vállalat. 1959-től ez beolvadt a Magyar...

Sirály sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Arany keretes címke, benne egy sirály képe és feliratok kék és sárga háttér előtt. 1892-ben nagykanizsai üzletemberek összefogásaként jött létre a városban egy maláta- és sörgyár,...

Kanizsa sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A címke felső részében Kanizsa várának körvonalai, alatta feliratok és jobbra lent egy viaszpecsét képe. 1892-ben nagykanizsai üzletemberek összefogásaként jött létre a városban egy...

Balatoni világos
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Kék háttér előtt a Balaton egy részletének képe vitorlásokkal, a sörgyár emblémája a bal oldalon és egy söröspohár a jobb oldalon. Fekete és piros feliratok: Balatoni világos sör. Piros...

Soproni Sörgyár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Az ovális címkén világos keretben, kék háttér előtt, egy hatalmas söröspohár, előtte pedig a soproni Tűztorony. Piros feliratok: Soproni sörgyár. N.V. Nyugat-Magyarországi Serfőzde és...

Nektár gyógytápsör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Barnás háttér előtt egy üveg sör, Nektár címkével, a nyakrésze mellett fehér betűkkel: Nekem, Neked, Neki. Felirat alul: Kőbányai Sörgyárak Nemzeti Vállalat. A G. F.9783-942/a-1949....

Családi sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Magyar Országos Söripari Vállalat Kőbányai Sörgyárának "Családi sör" típusú sörének 1,5 literes üvege. A magyar sörgyárakat 1959-1971 között országos vállalatba vonták össze.

Söralátét
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Magyar Országos Söripari Vállalat söralátéte. A magyar sörgyárakat 1959-1971 között országos vállalatba vonták össze. Az alátéten a négy gyár neve olvasható: Kőbánya, Pécs, Sopron,...

Gold Fassl Pils sörösdoboz
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A bécsi Ottakringer sörgyár "Gold Fassl Pils" típusú sörének doboza. 1981-ben a Söripari Vállalatok Ország Trösztje megszűntével a gyárak nagyobb önállósághoz jutottak. Ekkor kezdtek el...

Kanizsai sör bárcák
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Nagykanizsai Sörgyár érméi, más néven sörbárcák. 3 darab: "NAGYKANIZSAI SÖRGYÁR" illetve "KSM SÖR" felirattal. A sörbárcát a sörgyári dolgozók kapták, melyet sörre válthattak. A sört vagy...

Jubileum sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Kőbányai Sörgyár "Jubileum" típusú világos sörkülönlegességének üvege. A Jubileum sör a gyár 125. fennállásának évfordulójára készült 1987-ben. Az országban ez volt az első sör, melyet...

Kőbányai világos sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Magyar Országos Söripari Vállalat Kőbányai Sörgyárának "Kőbányai világos" típusú sörének zöld üvege.

Kőbányai 125 sör doboza
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Jubileumi "világos sörkülönlegesség" doboza Kőbányai 125’ felirattal, mely a gyár 125. fennállásának évfordulójára készült 1987-ben. Az országban ez volt az első sör, mely alumíniumdobozban...

Pannónia söralátét
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A pécsi Pannónia (Pannonia) Sörgyár söralátéte.

Magyar Országos Söripari Vállalat söralátéte
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Magyar Országos Söripari Vállalat söralátéte. Rajta a négy gyártóhely felsorolása: Kőbánya, Nagykanizsa, Pécs, Sopron. Az ország sörgyárai 1959-1971 között egy nagyvállalatban, a Magyar...

Kőbánya palack érme
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Középen lyukas érme, rajta egy csatos palack képe és a "KŐBÁNYA PALACK" felirat. Hátoldalán: "KS KŐBÁNYA". A sörbárcát a sörgyári dolgozók kapták, melyet sörre válthattak. A sört vagy...

Barna söröspohár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Barna sörösüvegből készített üvegpohár, metszett díszítéssel. A szocializmusban divat volt söröspalackból poharat készíteni. A palackot félben elvágták és szélét megcsiszolták.

Dortmunder Union Special sörösdoboz
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Dortmunder Union Special sörösdoboz. Az országban az első dobozos sört a Kőbányai Sörgyár hozta forgalomba 1987-ben. Ez a sörösdoboz importáruként került az országba.

Sörösüveg a Magyar Dolgozók Pártjának címkéjével
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A barna sörösüvegen ragasztott címke. Sárga alapon vörös minta és felirat. Középen ötágú vörös csillag, benne békegalamb. Felirat: BÉKE, FÜGGETLENSÉG, JÓLÉT" alatta: "MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA...

Balatoni világos sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Nagykanizsai Sörgyár Balatoni világos típusú sörének barna üvege.

Kerámia söröskorsó
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Sárga mázas reklám-söröskorsó. A talpon "MONIMPEX" felirat a testen: "HUNGARIAN ROCKY CELLAR BEER". A Rocky Cellar [Kőbánya] sört a Kőbányai Sörgyár kivitelre gyártotta, a MONIMPEX...

Soproni sörgyár 75 éves emlékplakett
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Márványdarabba foglalt emlékplakett a soporni sörgyár 75 éves fennállásának emlékére (1895-1970).

Radeberger sörösüveg
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Radeberger Pilsner Export "LUXUS KLASSE" típusú sörének üvege. Gyártva és palackozva Németországban.

Steffl sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A bécs-schwechati sörgyár teméke: Steffl Export sör üvege. Importőr: Monimpex, Budapest.

Kis családi sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

0,66 l-es kiszerelésű "Kis családi sör" a Magyar Országos Söripari Vállalattól. Az ország sörgyárai 1959-1971 között egy nagyvállalatban, a Magyar Országos Söripari Vállalatban (MOSV)...

Kőbányai sörgyár kitűző
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Kőbányai sörgyár kétoroszlános címerével díszített kitűző.

Kőbányai 125 jubileumi sör hordó
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Kőbányai 125’ jubileumi sör hordós kiszerelésben, csappal. A Jubileum sör a gyár 125. fennállásának évfordulójára készült 1987-ben. Az országban ez volt az első sör, mely alumíniumdobozban...

Soproni Sörgyár plakát
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Soproni Sörgyár N. V. plakátja. Az N. V. jelzés a Nemzeti Vállalatot jelöli. Az államosítás a sörgyárakat már 1948-ban elérte, mivel nagy üzemekről volt szó. Ezt követően nemzeti...

Dreher falinaptár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Dreher falinaptár az 1949-es évre. A Dreher gyár az 1948-as államosítás után Kőbányai Sörgyár Nemzeti Vállalatként folytatta működését. Ez a naptár valószínűleg az egyik utolsó reklámanyaga...

Kőbányai barna sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Zöld sörösüveg színes címkével. A címkén egy népviseletbe öltözött lány üveget tart a kezében, a mási oldalon egy fiú áll. A köztük lévő papírtekercs-mezőbe a következő van írva: "KŐBÁNYAI...

Kőbányai söröspohár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Kőbányai sörgyár emblémájával és feliratával ellátott vékony falú söröspohár. A magyar sörgyárakat 1959-1971 között a Magyar Országos Söripari Vállalatba vonták össze, majd 1971-1981...

Cseh import sör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Barna, 0,5 literes sörösüveg. Címkéjén: "12B CSEH IMPORT SÖRKÜLÖNLEGESSÉG", illetve: "GYÁRTJÁK A CSEH-MORVA SÖRGYÁRAK / PALACKOZZÁK ÉS FORGALMAZZÁK / A SÖRIPARI VÁLLALATOK TRÖSZTJE GYÁRAI /...

Nektár gyógytápsör üvege
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A kőbányai sörgyár 0,35 literes zöld üvege, öntött felirattal, felülcímkézve egy sárga-kék címkével. Rajta: NEKTÁR GYÓGYTÁPSÖR, illetve a gyártóra, összetevőkre, szavatosságra vonatkozó...

Soproni ászok sör címkéje
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Magyar Országos Söripari Vállalat Soproni Sörgyára által gyártott világos ászoksör 1,5 literes kiszerelésének címkéje. A magyar sörgyárakat 1959-1971 között a Magyar Országos Söripari...

Holsten sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Német licenc (Holsten-Brauerei AG, Hamburg) alapján a Nagykanizsai Sörgyárban gyártott "HOLSTEN BIER" bontatlan üvege. A címkén magyar és német felirat vegyesen: "MINŐSÉGI VILÁGOS SÖR /...

Arany hordó sör
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

"Arany Hordó pasztőrözött speciál sör" bontatlan üvege. Gyártó: Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár Martfű. A gyárat 1985-ben alaptották, később összeolvadt a Soproni Sörgyárral. A magyar...

Pepsi Cola bontatlan üveg
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Pepsi Cola, kis méretű, csavart bordázatú, bontatlan üveg, fújt felirattal. A söripari vállalatokhoz szikvíz- és üdítőital-részlegek is tartoztak, így az 1970-es évek közepétől sörgyáraink...

Fonyódi ásványvíz kártyanaptár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Kártyanaptár hátoldala, amelyen egy piros blúzos nő talpas poharat tart a kezében, előtte egy kisebb és egy nagyobb zöld Fonyódi ásványvizes üveg. Felirat: PALACKOZZA: NAGYKANIZSAI...

Soproni sörgyár kártyanaptára
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Soproni Sörgyár kártyanaptára. Sárga alapon kék minta (a gyár emblémája), fekete felirat: "BUÉK! ’87 PROSIT!", iletve alul: "SOPRONI SÖRGYÁR / Sopron, / Vándor Sándor u 1. / 94600" A...

Gold Fassl sörösüveg
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A bécsi Ottakringer sörgyár Gold Fassl típusú sörének üvege. Import: Monimpex Budapest. A MONIMPEX az állami külkereskedelmi vállalat volt, mely a magyar termékeket külföldön forgalmazta,...

Söröskorsó formájú gyertya
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Söröskorsó, amelyben a viasz habzó sörnek látszik. Vendéglátóhelyen használták asztaldíszként.

Soproni Sörgyár kártyanaptár
(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Soproni Sörgyár Vállalat reklám kártyanaptárja az 1981-es évre. A képen a város és egyben a gyár jelképe látható: a tűztorony, előtte alumínium hordók. A magyar sörgyárakat 1959-1971...