A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, Krisztus feltámadása. Az európai folklórban a népi vallásosság és a tavaszköszöntő népszokások hagyományai együtt alakították a húsvéti ünnepkört, amely a magyar népi kultúrában virágvasárnaptól húsvét hétfőig tart. A negyven napos nagyböjt utolsó hete, az ünnepre való felkészülés legszentebb időszaka a nagyhét. A húsvéti feltámadást közvetlenül megelőző napok: nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat gazdag egyházi és népi hagyományai alkotják a „szent három napot” a katolikus népi vallásosságban, míg a protestáns felekezetek egyszerűbb készülődésében a nagypéntek kap kiemelt szerepet.

Jézus kínszenvedése és kereszthalála napjaiban elcsöndesedtek a falvak. Nagycsütörtökön, az apostolok lábmosása és az utolsó vacsora estéjén (az oltáriszentség, az eucharisztia alapítása avagy az úrvacsora szereztetése időpontjától) elnémulnak a katolikus templomok harangjai, nem szól az orgona és nincs csengőszó, hogy majd csak a szombatról vasárnapra virradó éjjel, a feltámadáskor szólaljanak meg újra. Az oltárfosztás, a Szent Sír őrzése idejére „a harangok Rómába mennek”, vagy ahogy a Sajó-mentén mondták: „elkötik a harangot”.

A misére, liturgiára hívó eszköz ilyenkor a kereplő. Gömörben a templom előtt, vagy a toronyban felállított korpita vagy korpitó, a nagypénteki kereplő megszólaltatása a ministránsok feladata volt: egy nagy, fából készült, ládaszerű zajkeltő eszközt használtak, amelyben egy hajtókarral forgatott bütykös tengely szólaltatja meg a rugalmas lécekből álló belső szerkezetet. Másutt a hittanos gyerekek csapatostul járták a falu utcáit, és kis kézi kereplőkkel adták tudtul a templomi szertartások kezdetét.

Nagypéntek szigorú böjti nap a katolikusoknál és a reformátusoknál egyaránt. Északkelet-Magyarországon hagyományos böjti étel volt a túró, a káposzta, a savanyított bableves és a mákos guba (vidékenként változó elnevezéssel mákos csík vagy mákosnyak). Jézus kereszthalálának napján az asszonyok feketében mentek templomba, a katolikusoknál ezen a napon éneklik a Passiót, Krisztus szenvedéstörténetét. A keresztútjárás általánosan gyakorolt szokása minden területen a helyi adottságokhoz, a Kálvária-dombok stációihoz, kápolnáihoz igazodva gazdag változatosságban ma is élő közösségi hagyomány.