A húsvét hétfői locsolkodás hagyománya is összefügg a víz szimbolikus jelentésével. A vödrös, hideg vizes, kútban fürösztéses szokás fokozatosan szelídült a ma ismert rózsavizes, kölnis locsolkodássá. A vízipuska és a szódásüveg ugyanúgy a hagyomány részévé vált, mint egykor a vödör vagy a locsolkodásra is gyakran használt sajtár (zsejtár vagy zsétár, azaz fejőedény, más vidékeken rocska). Érdekes folyamat, ahogyan a szokás a felnőttek és házasulandó legények-leányok gyakorlatából lassan átkerül a gyerekek körébe, míg napjainkban a szokás lassú megszűnésének és turisztikai látványossággá alakulásának lehetünk a szemtanúi. 

Termékenységvarázsló és az egészséget biztosító szokás volt húsvét hétfőn a korbácsolás. A Dunántúlon sibálásnak nevezték, a vesszőből fonott korbáccsal, a sibával veregették meg a legények locsolás helyett a lányok lábát, szoknyáját. Cserébe a lányok kendőt, szalagot kötöttek a sibára. Az északi országrészben suprikálás volt a szokás neve, a lányok a locsolás viszonzásaképpen korbácsolták meg jelképesen a legényeket. Az 1980-as években az idős asszonyok a Borsod megyei Bükkalján is emlékeztek még a húsvéti korbács fonásának módjára.

A locsolóversek eredete a 18. századi kollégiumi diákhagyományokra vezethető vissza. Főleg a református diákság körében volt szokásos az ünnepi verses köszöntés, amelyre megadott versformák szerint a papnak, kántornak, tanítónak készülő ifjúság maga faragta a vallásos tartalmú rímes szövegeket. A Zemplén megyei Bodrogközben számos ilyen köszöntővers egészen a közelmúltig fennmaradt, egyes változataikat locsolóversként is használták.

Hasad a szép hajnal, mutatja sugarát,
Szívvel, szájjal dicsérem az Atyát,
Az Atyaistennek állandó fiát,
Mert el hagyta érni húsvét másodnapját.
Húsvét napja lészen, majd koronát a fejetekre tészen.
Eljöttem a háznak megtisztelésére,
Ha a gazdának nem esik terhére.
Lássam meg lányukat, kérem szeretettel,
Hogy locsoljam piros rózsavízzel.
Hogy viruljon orcája minden nap szépséggel,
Áldja őtet az Isten friss jó egészséggel!
Szeretetből, szívvel kívánom, a két hímest elvárom!
(Kisgéres, Zemplén megye, Viga Gyula gyűjtése)