1975-ben nagyszabású Jubileumi iparművészeti kiállítást szerveztek a Műcsarnokban, hatvanhét vállalat/intézet közreműködésével. A hazai iparművészet 1945 utáni alakulását bemutató tárlaton a formatervezést (designt) immár művészi tevékenységként ismerték el. A jubileumi tárlat koncepcióját a „társadalmi igények mentén” alakították ki, a tárgyak funkcióját hangsúlyozva. Katalógusában ismét ott találjuk Bohus Zoltán, Kanyák Zsófia, L. Szabó Erzsébet, Vida Zsuzsa, valamint Rénes György nevét. A tárlaton kézművesség (craft) és formatervezés/környezettervezés (design) együtt szerepelt.

Az Iparművészeti Múzeum 1977-es Design. Ipari formák a lakásban című tárlata a formatervezés szerepének megnövekedését hangsúlyozta. A kiállítás kiadványával a szerzők célja a tárgyak bemutatásán túl a design fogalmának tisztázása és a téma iránti tájékozódás segítése is volt. A designtárgyak között szerepeltek olyan háztartási üvegedények, mint Suháné Somkuti Katalin ikonikusnak mondható Termover hőálló üvegedény-családja és Kovács Júlia (1947–2021) több évtizeden át – máig – gyártott, nemzetközi mércével mérve is elismerésre érdemes almareszelő és citromfacsarója, valamint Rénes György fedeles hűtőtároló dobozai is: elsősorban háziasszonyoknak szánt konyhai eszközök, amelyek megkönnyítették a főzést, étkeztetést. Somkuti Katalin „magyar jénaija”, a Karcagi Üveggyár terméke, a házgyári konyhaprogramnak köszönhetően valósult meg. Két évvel korábban mutatták be először A magyar üveg és porcelán a háztartásban című kiállításon. A tárgycsalád ma az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét is gazdagítja.

Zömmel konyhai edények jelentek meg az 1979-es I. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálén is, amely az üveg-, kerámia- és porcelángyártás technikai és minőségi eredményeit igyekezett a látogatók elé tárni. A pályázók közül díjat nyert az ÜM tervezőművésze: Jegenyés János (1946–2008), Katona Erzsébet (Ferunion), és az ÜM Salgótarjáni Öblösüveggyár művésze: Kovács Júlia (1947–2021). A kecskeméti triennálét még három hasonló szakmai seregszemle követte 1982-ben és ’85-ben és ’88-ban. A kiállításokon szép számmal vettek részt üvegtervező-művészek.

Tálalással foglalkozó kiállítások a nyolcvanas években folytatódtak, programot dolgoztak ki a háztartások terítési kultúrájának fejlesztésére (Terítési kultúra ’84 és ’88). Koordinátor az Ipari Formatervezési Tanács volt. „Célszerű, variálható, esztétikus és harmonikus terítékeket” vártak a formatervezőktől. A projekt érdekessége az volt, hogy az üvegtervezők, keramikusok, textiltervezők, bútortervezők elképzeléseit még a tervezési fázisban összehangolták az egységes megjelenés érdekében.

A nyolcvanas évek derekán még úgy tűnt, hogy a tervezőművészek, az ipar és a kereskedelem (a vásárlóközönség) kapcsolata a korábbiakhoz képest szorosabbá vált. A kiállításokon felvonultatott üvegmunkákból állami vásárlások is történtek, a megvételezett alkotásokat tárlatokon lehetett megtekinteni. A jövőben bizakodó hangok a rendszerváltást követően elhalkultak.

Ma a gyári üvegtervezés – a sorozatgyártást célzó design – eltűnőben van, és átadta helyét a „művészi design”-nak, mely a nemzetközi művészeti életben is számon tartott alkotóknak köszönhetően magas művészeti értékkel bíró egyedi lakberendezési tárgyak, edények, tértagolók, tükörplasztikák vagy díjak stb. formájában ölt testet.

 

[1] https://www.youtube.com/watch?v=5uvT0IEmsTM 2016-ban 93. születésnapján köszöntik

 

 

Az összeállítást készítette: Veress Kinga művészettörténész

A szöveg a MÜT/2021 című kiadványhoz kapcsolódóan íródott, de a kötetbe be nem került tanulmány szerkesztett változata.