Az, hogy a vízépítészet önálló pavilont kapott a kiállításon, nem volt véletlen: az 1800-as évek második felében a vízügy komoly eredményeket ért el, ezt az időszakot az ármentesítések, folyószabályozások és egyéb vízi munkálatok fénykorának is szokták nevezni. Ekkor már a végéhez közeledett a Tisza szabályozása, mely a 19. század egyik legnagyobb szabású vízi munkálata volt. Ennek köszönhetően hatalmas területeken vált lehetővé a biztonságos mezőgazdasági termelés. A folyószabályozás, a vízkárelhárítás és az ármentesítés mellett előtérbe került a vizek hasznosítása, a vízi utak kiépítése; a vízenergia, az öntözés és a víziközművek nagyarányú fejlesztése is ebben az időben vette kezdetét.

Mindezeken felül szervezeti és jogi szempontból is nagy változások történtek ekkoriban. Az 1885-ös vízjogról szóló törvény elfogadásával egységes vízjogi rendszer jött létre hazánkban, így számos olyan bizonytalanságot sikerült tisztázni, melyek korábban sok problémát okoztak. A 19. század második felében sikerült megteremteni az állami vízimunkák intézményi keretét is: 1891-ben létrehozták az Országos Vízépítészeti Hivatalt a vízügyek egységes kezelésének céljából, melynek első igazgatója Kvassay Jenő lett.