125 éve nyílt meg a Vízépítészeti pavilon az 1896-os millenniumi kiállításon

Városligetből a Vízügyi Múzeumba

A 125 évvel ezelőtt megnyitott millenniumi kiállítás adott elsőként lehetőséget arra, hogy a hazai vízimunkálatok egységes gondolatmenet által, meghatározott tartalommal külön pavilonban jelenhessenek meg. A kiállított térképek, fényképek és művészi kivitelű makettek méltó képet adtak a közel egy évszázados vízimunkákról. Az így összegyűlt anyag jelentős részét a résztvevő szervezetek a kiállítás bezárása után hazaszállították, míg az állami vízügyi szervek anyagainak egy része az akkor alapított Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményébe került.
A következő évtizedekben a kiállításon szerepelt tárgyak sorsa tovább bonyolódott, az 1930-as években az anyag egy része a Vízrajzi Intézethez, egy másik pedig a Műegyetemhez került. A II. világháború ezekben a gyűjteményekben is nagy károkat okozott, de egyes muzeális anyagok nem is annyira a bombázások áldozatai lettek, mint inkább a gyakori csomagolások-költöztetések során „koptak” el. 
Az 1960-as években az Országos Vízügyi Hivatal kezdeményezte a vízügytörténeti anyagok összegyűjtését és a vízügyi szakgyűjtemények létrehozását, melynek következtében 1973-ban megalakult a Magyar Vízügyi Múzeum. Napjainkban körülbelül 60 olyan műtárgy található a múzeum gyűjteményében, amelyek egykor szerepeltek az ezredéves kiállításon.

2021-04-30