Ahhoz, hogy a hazai üvegművészet fejlődéséről képet alkothassunk, majd’ kétszáz évvel ezelőttre, a reformkort követő időkre kell visszatekintenünk. Az 1800-as évek második felében bekövetkezett gazdasági fellendülés és ezzel összefüggésben a technika fokozatos modernizációja ugyanis üvegiparunk differenciálódását is elindította: gyáraink száma folyamatosan emelkedett. Mindez azt is jelentette, hogy az üveg felhasználásának és megmunkálásának lehetőségei nagymértékben megnövekedtek, ami a művészi üveg létrehozása terén is éreztette hatását. Ennek az áttetsző, tiszta, különleges anyagnak változatos formai kialakítása, míves megmunkálása magas színvonalú alkotásokat eredményezett. A polgárosodás fejlődésével, a vagyonosok számának emelkedésével a lakosság üvegtermékek iránti igénye is nőtt. A monarchia által támogatott cseh és osztrák üvegipar versenyelőnyei ellenére a magyar gyárak ún. finom árui, fényűzési termékei pedig egyre inkább állták a versenyt a külföldivel: a hazai üveg keresett árucikké vált.

Sokat köszönhet a magyar üvegművészet azoknak a kitűnő szakembereknek, alkotóknak, gyárosoknak, akik újításaikkal, mesterségbeli tudásukkal a szakmai seregszemléken hírnevet és elismerést szereztek! Így például az iparmű-kiállításokon bemutatkozó Pichler Antalnak, a Perger- és Kuhinka Testvéreknek, Medeck Gergely pesti üvegművésznek, Nendtwrich Jenő parádi üveggyárosnak vagy Kossuch Jánosnak, aki finoman csiszolt áruival már az 1851-es londoni világkiállításon is szerepelt.

Az európai üvegművészetre is ható magyar találmány az ókori üvegekhez hasonló módon szivárványos színeket visszatükröző irizáló üveg. A tárgyfelület mesterséges oxidálásával nyert ragyogó hatást → Pantocsek Valentin Leó (1812–1893) vegyész kísérletezte ki Zahn J. György zlatnói üveggyárában. Itt készültek elsőként nagyobb mennyiségben luxus díszüvegek, fúvott termékeiket mind a londoni, mind a párizsi világkiállításokon elismerésekkel díjazták már az 1860-as években.