Az újjáépülő ország nagyobb figyelemmel az ötvenes évek elején fordult az iparművészet felé, amikor 1952-ben megrendezték az I. Iparművészeti Kiállítást az Ernst Múzeumban. Ebben az évben az üvegművészet terén is nagy változás történt: a budapesti Török Pál utcai ⇒ Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban (később Szakközépiskola, röviden: Kisképző) ⇒ Báthory Júlia vezetésével elindult a szervezett üveges képzés Magyarországon. 

A városokba tömegesen költöző nők számára egyre fontosabbá vált a lakás csinosítása, kényelmesebbé tétele.  Sürgető volt olyan iparművészeknek a nevelése, „akik az új életformák kialakításában lényeges szerepet tudnak vállalni”.

A csoportos iparművészeti kiállítások a hazai tárgy- és környezetkultúra legjavából igyekeztek ízelítőt adni. „A kor modern lakáskultúráját szolgáló, egyéni ízlést is kielégítő” iparművészeti és lakberendezési tárlatok tervszerű, hivatalos támogatást élveztek,  egyúttal „kulturális szelepként” is funkcionáltak a kor művészetpolitikájában.

Gyakoribbá váltak a „művész az iparban” témájú rendezvények is. A zsűrizett munkákat művészeti szakboltokban lehetett megvásárolni. Megszaporodtak az Iparművészeti Tanács, a ⇒Képcsarnok Vállalat és Iparművészeti Vállalat vásárlást ösztönző kiállításai. Az üvegipari formatervezés ügye is előtérbe került azzal a folyamatosan táplált reménnyel, hogy a felkarolt tervezés nyomán igényes üvegtermékek előállítása válik lehetővé.

Az üvegművészet bemutatása szempontjából döntő jelentőségű az Iparművészeti Múzeumban 1961-ben nyílt tárlat, amely a szakág addigi fejlődését tárta a látogatók elé. A kiállítás rangját bizonyítja, hogy a korabeli filmhíradó is megörökítette.

A képen Báthory Júlia üvegművész látható.