Nemcsak a kerámiaművészet területén történt a hatvanas évek végén szellemi robbanás. Az államilag kanonizált művészetfelfogástól, a szocreáltól, népieskedő stílustól magukat elhatárolók számára az iparművészet/tervezőművészet más területei is a szabad gondolkodás lehetőségét jelentették – az értelmiségi réteg ezt érezte meg, amikor például a Textil falikép 68 című, Ernst Múzeumban megrendezett kiállítást olyan kitörő lelkesedéssel fogadta.

A hatvanas évek második fele/vége művészeti életének nagy mozaikfalán a képző- és iparművészek egyaránt otthagyták a kezük nyomát. Többek között említhetjük például a neoavantgárd festők és szobrászok új generációját bemutató 1968–1969-es Ipartervkiállításokat, vagy a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának (FKS) nagy figyelem övezte tárlatait (az FKS vezetője Bencsik István szobrászművész volt, aki eltiltása után, a hetvenes évek elején a villányi alkotótelep vezető egyénisége lett, és akinek a látásmódja a keramikusokra is hatott), vagy a tervezőgrafika önmagát újradefiniáló kísérleteit.

A művészeti menedzsment/mecenatúra / műtárgykereskedelem története szempontjából is érdekes tény, hogy a grafikusok közül néhányan – Muray Róbert, Müller Ilona, Remecz Györgyi, Kovács Tibor, Gunda Antal, Piros Tibor, Sós László, Szilas Győző – a Kereskedelmi reklám grafika 1968 című vásárral egybekötött kiállításukon egészen odáig mentek, hogy leplezetlenül kifejezésre juttatták szándékukat: nemcsak bemutatni akarnak, hanem el is adni. (Feltehetőleg nem is sikertelenül – a jó reklám immár népgazdasági érdek volt! –, hiszen nevük, szignójuk a szocializmus korának kereskedelmi plakátjain gyakran visszaköszönnek.) Ilyen jellegű indiszkréció és merkantil szemlélet néhány évvel azelőtt még nehezen lett volna elképzelhető. A művész utat keresett a fogyasztóhoz. 

EZT IS JÓ TUDNI!

A hatvanas években indult szimpóziumok még: Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep (1964), Egervári (később Zalaegerszegi) Művésztelep (1968).

A textiművészet "forradalmát"  elsőként lejegyző tanulmányt Frank János művészettörténész írta. (Az eleven textil. Új magyar textilművészet-térbeliség-tárgyak. Corvina Kiadó, Budapest, 1980.)

A kor iparművészeti tárlatai általában az akkori tárgy- és környezetalakítás összképéből adtak ízelítőt, együtt szerepeltetve a különböző művészeti ágak képviselőit (például a részben a Magyar Képzőművészek Szövetsége által 1959/60-ban, 1965/66-ban megrendezett Országos Iparművészeti Kiállítások 1965/66; az 1967-es nagy Zsennyei Iparművészeti Kiállítás; stb.). Ezért is számítottak akkora újdonságnak a biennálékon a kerámiaművészet, illetve az 1968-as „eleven textilművészet” különféle műfajait felvonultató tárlatok.