A kerámiatörténeti tárlatok, fórumok katalógusai (különösen igaz ez a csoportos kiállítások kiadványaira) a művészet és a társadalom viszonyát, a művészek társadalmi szerepét is szemléltetik.

 

TÁRSADALMI CÉL AZ IGÉNYES EDÉNYKULTÚRA

 A hazai gazdaságpolitika korábbi célokat felülvizsgáló időszakában, mikor egyre inkább a vásárlói kereslet kielégítése került a tervgazdálkodás és a gyáritermelés fókuszába, az igényes tárgykultúra megteremtése népgazdasági megfontolásokból is égetővé vált.

A kialakuló "fridzsiderszocializmusban” a változó fogyasztói magatartásnak, a „megújuló életformának” köszönhetően sürgető igény merült fel egy korszerűbb, a kor nyelvéhez igazodó új edénykultúra kialakítására is.

 

SIKLÓSI KÍSÉRLETEK

Érthető tehát, hogy az 1969-es és ’70-es siklósi szimpózium után – a technikai felszreltség javítását követően – az alkotótáborban megfogalmazott programkoncepció is az „edény kérdésének” megoldását tűzte ki feladatul. Három fő típust különböztettek meg, „egyet, amely a fazekas-technológiával dolgozó kerámikusok számára alkalmas, a másik, amely kézműves eljárással a legjobb kőcserepet adja, és egyet, amely az ipari sokszorosítás követelményeinek megfelel”. A program megvalósításához szükséges technikai eszközök fejlesztését is ennek megfelelően, a „kézművesmunkától a gyártásig” szándékozták fejleszteni.

Az Edéykultúra kiállítás katalógusából is kiderül, hogy az 1972-es szimpóziumon már két fő vonal érvényesült: az edény és a térrel (kút, kertplasztika), az architektúrával kapcsolatos plasztika.

 

EDÉNYKULTÚRA KIÁLLÍTÁS

A tárolás és az étkezés tárgykultúrájával foglalkoztak az olyan nagyobb tárlatok is, mint például az 1972- ben megrendezett műcsarnokbeli Edénykultúra kiállítás, vagy a két évvel később, az Iparművészeti Tanács által az Iparművészeti Múzeumban megvalósított, a Finomkerámia Ipari Művek alkotóit bemutató Porcelántervezők kiállítás (J. Seregély Márta, N. Szonntag Éva, Torma Istvánné, Veress Miklós tárlata), mely a gyermekeknek szánt tárgytervezés fontosságát is kiemelte. „A tárgyak között tervrajzok is szerepelnek, melyek egyrészt az egyedileg készülő alkotások keletkezéséről adnak információt, másrészt dokumentálják azt a nagy körültekintést igénylő feladatot, amelyet a gyermekközétkeztetésre szánt edények tervezése jelent” – olvasható a kiállítás kiadványában.

Az edénykultúra bemutatását célzó, az Iparművészek Szövetsége által meghirdetett 1972-es tárlat pályázatán a keramikusok mellett üvegtervezők, ötvösök, belsőépítészek, ipari formatervezők is részt vettek. A kiállítás küldetése az volt, hogy – mint az a katalógus előszavából megtudható – áttekintést nyújtson az akkori használati edények sokszínűségéről, és új megoldások kutatására ösztönözzön.

A kiállítási pályázaton a Szövetség helyet adott mind a kézművesi, mind pedig a nagyüzemben készített munkáknak. A szövetség a „pályázatot minden anyag felhasználására kiterjesztette, céljuk szerint a közösségi étkezés (éttermek, tájjellegű vendéglők, étkezőkocsik, az önkiszolgáló és alkalmi vendéglátás) edényeire, a családi étkezés edényegyütteseire, enteriőr és exteriőr edényekre (amin a virágcseréptől a szökőkútig mindent érthetünk). A kiállítás tehát minden olyan beküldött edényt (teljes készletet vagy darabját, nagyüzemi edények prototípusát vagy kivitelezési nehézségek miatt akár modelljét, tervét) bemutat, amely még hasonló kiállításon nem került a nyilvánosság elé és kereskedelmi forgalomban sincs” – volt olvasható a szövetség közleményében. (Lásd Katalógus-előszó. Edénykultúra kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1972. március 10–26. A kiállítást rendezte: Baranyi Judit és Fekete György.)

 

MAGYAR DESIGN

A szintén több szakág képviselőit bemutató, és ugyanebben az évben megrendezett Magyar design (10 kísérlet) című, edényeket, bútorokat, lámpát felvonultató tárlat is a „környezetkultúrát érintő társadalmi kérdések”-kel foglalkozott. A Fészek Művészklub címében is innovatív gondolkodást tükröző – többek között Horváth László, Minya Mária, Semsey Gabriella, Szekeres Károly edénycsaládjait bemutató – kiállítása a rendező, Pohárnok Mihály szerint a „formai ideálok helyett a humánus szükségletekre” való összpontosítás fontosságára hívta fel a figyelmet.

1972-ben az Iparművészeti Múzeum állandó kiállítóhelyiséget rendezett be az akkori magyar iparművészet produktumainak, kiemelten a használati tárgyak bemutatására. Az évtized vége felé, a múzeum 1977-es Design. Ipari formák a lakásban című tárlata már a design szerepének megnövekedését bizonyítja – a kiállítás kiadványával a szerzők (az előszót Ernyey Gyula írta) célja, a tárgyak bemutatásán túl, a design fogalmának tisztázása és a téma iránti tájékozódás segítése is volt.

 

FORMATERVEZÉS A KERÁMIAIPARBAN 

A kerámiaipar és a formatervezés kapcsolata ekkoriban mutatta a legkedvezőbb képet. Az állami beruházásokkal támogatott új, egész társadalmat kiszolgáló tárgyi kultúra kialakításának eszménye olyan nagy feladatokat szánt a tervezőknek, mint például az úgynevezett Házgyári konyha program – 1972-ben kezdeményezője Pohárnok Mihály (1975-től a Design Center vezetője) – megvalósítása. A program keretében létrehozott sikeres terveket állami díjakkal jutalmazták. Erre példa az Alföldi Porcelángyár munkatársának, Ambrus Évának az 1974-es Házgyárikonyha-program díja, vagy az 1978-ban, az Uniset 212 szériában gyártható vendéglátóipari edénycsalád tervezéséért a Kulturális Minisztériumtól kapott nívódíja.

Mindez nem azt jelentette, hogy a tervezőművészek által kivitelezésre szánt elképzelések mindig a művész szándékai szerint valósultak meg. Erre való utalásokat olvashatunk például az 1979-ben indított kecskeméti Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálék első két katalógusában is. 

A fent említett és más művészeti díjakat, elismeréseket, ösztöndíjakat jellemzően a szimpóziumok és a tárlatok katalógusaiban feltüntették a szerkesztők, mint ahogy azt is, hogy melyik alkotó mikor és hol állított ki.

Ezen tények statisztikájából újabb következtetések vonhatók le a művészek aktivitását, társadalmi szerepvállalását, a hazai és a nemzetközi kerámiaművészet történetén belüli statusát illetően is.

 

EZT IS JÓ TUDNI!

A Finomkerámia Ipari Művek Stúdiója 1979-ben még egy nagy, a vállalatnál dolgozó
tervezőművészek munkáit felvonultató kiállítást rendezett (41 résztvevővel), aminek katalógusában még a „vállalat gazdasági biztonságáról” lehet olvasni. (Lásd Művészet a kerámiaiparban, Finomkerámia Ipari Művek Stúdiója és bemutatóterem, 1979.) Nem sokkal ezt követően megtörtént a Művek szétválása, amely új helyzetet teremtett a gyáripari struktúrában, ezenkívül a gyáraktól fokozatosan megvont állami támogatás miatt sokasodtak a gazdálkodási nehézségek.