Tintatartók
#ceramics_hiSTORY_MAGAZIN
Az első tintatartó romantikus írók kedvelt darabja. A papírt, a porszóróban található csillagporral hintették meg, hogy felszárítsa és beragyogja a tintát és a könnyeket. Aki olvassa e műveket, azok elfelejtkeznek a szürke hétköznapokról és rózsaszínben látják a világot.
A második tintatartó írás közben megihlette Örkény Istvánt, így került be a Tóték című művébe az a jelenet, mikor Tót az árnyékszékbe menekül az őrnagy elől.
Egyes feltételezések szerint a tintatartó megnevezésére használt kalamáris szavunk a nád latin nevéből a calamus-ból ered, utalva arra, hogy az írnokok bemetszett nádtollal írtak. A legegyszerűbb kalamárisok szarvból készültek, de a nemesi családok míves, réz vagy ezüst tintatartói olyan értékesek voltak, hogy a családi örökség részét képezték.
A tinta felszárítására a porszóróban lévő finom porral hintették be a friss írást. Ez általában homokkő törmelék vagy sárga homok volt, de készítettek arany és ezüst porzót is, például aranyfüsttel vegyített homokból.
2021-05-19