A faliórák elengedhetetlen tartozéka volt a cserélhető óra nehezék. Tojás alakjuk utal az idők és az élet kezdetére.

Monda: Régen, a nehéz időszakokban a gonosz démonok egyre nagyobb nehezékkel lassították az időt. Szegény emberek, amikor úgy érezték, bárcsak vége lenne már annak a pillanatnak ami számukra elviselhetetlen, hírtelen ott termett egy Khronoszi démon, és egyre nehezebb ólom súlyokat akasztott a mutatókra. Innen a mondás: "Ólom szárnyú idő" (az idő tojásokat ezért színezték később ólom mázzal). (etimológia: Khronosz, Ghronosz, Gronosz, Gonosz) Egyszer csak megelégelte az egyik démon a sok gonoszságot, amit már ő sem bírt elviselni. Nem bírta cérnával, és ebben a pillanatban a nehezék leszakadt, és a földre hullt (képen). Ezek a démonok lettek aztán a bukott angyalok. Innen fogva ők voltak felelősek a pásztorórákért. Ők hallották meg szerelmi légyottok alkalmával az ifjú pár sóhajtását: "bárcsak megállna az idő". Ilyenkor gyors szárnycsapások kíséretében oda küldtek egy jó démont, aki a mutatókra egyre kisebb nehezéket akasztott. A nehezékek mindig zöldben, a reménység színében pompáztak, de sohasem tudták eltakarni a : Memento mori fölsejlő sötét foltjait.

Pásztoróra szavunk a német (Schäferstunde) és a francia (heure de berger) megfelelők tükörfordításaként épült be nyelvünkbe. A rokokó idején divattá vált a pásztoridillek erotikus tartalommal való felruházása, melyben a kor gondtalan, kötöttségektől mentes együttlét iránti vágya juthatott kifejezésre.
A 'memento mori' latin kifejezés, jelentése: emlékezz a halálra! A középkori kereszténységben az egyik legfontosabb jelmondat a halált az örök élet kapujának tekinti. De az ókori hadvezérek diadalmenetének is volt egy érdekes mozzanata. Az éljenző tömeg előtt elhaladó, vörösbe öltöztetett hadvezér mögött egy rabszolga feladata volt az ünnepelt feje fölé tartani Iuppiter színarany koronáját és egyúttal a dicsőség ünneplésének csúcsán a fülébe súgni: „Respice post te, hominem memento te” („Tekints magad mögé! Ne feledd, hogy ember vagy!”).