VI. „Az ser gazdák” története Kunszentmártonban
Kunszentmártont a 18. század elején jászok telepítették újra. Földrajzi fekvése és a Körösön létesült átkelő miatt alkalmasnak tűnt serház alapítására. A sörfőzés jó üzletnek bizonyult, de befektetési igénye is jelentős volt. Az első serfőzők saját költségükön építették fel a serházat 1733-ban. A serfőzési jogért tetemes összeget (árendát) kellett fizetni a város számára. A 18–19. században a sörház tulajdonjoga főleg örökléssel szállt tovább. Így esett, hogy a sörházat 23 évig üzemeltető Weiszpocher Mihály lánya, Katalin 1760–1793 között három serfőzőnek is a felesége volt. 1803-tól nagykorúvá vált fia, Greifel György működtette tovább az üzemet, 1830-ig.
A folyamatosan bővülő és fejlődő serház mellett 1754 és 1775 között rév működött, ami folyamatos vendégkört biztosított, és az itt átjáró német katonaság fogyasztására is számíthattak. A sörház hosszú ideig kismértékű italmérési joggal is rendelkezett, a helyi kocsmárosok nagy bánatára.
Jellemző, hogy a térség sörházai mind a folyóparthoz, az átkelőkhöz közel, a település házaitól távol álltak, aminek tűzvédelmi, gyártási és üzleti okai is voltak. A sörkészítéshez sok víz kell, amit a legegyszerűbben a folyóból vagy a 2-3 méter átmérőjű gémeskutakból nyertek.
A serfőzők között a 18–19. században német, stájer, görög és zsidó származásúakat is találhatunk. Az alföldi sörfőzés nyugati kapcsolataira utal, hogy Jászberénynek azt a részét ahol a sörház üzemelt, Gambrinusról, a sör királyáról nevezték el. A 18. század elejétől Szolnokon is a német hagyományok alapján folyt a sörfőzés, a nedűt a helyi német helyőrség is lelkesen fogyasztotta. Hajdúböszörményben 1797-ben Brezina Vencel cseh sörfőző működött. Martfűről is vannak adatok sörfőzésről, aminek szlovák hagyományai lehettek, itt ugyanis Kiskőrösről érkező evangélikus szlovákok települtek le 1718-ban.
A mezővárosi parasztságot a mai napig főleg borivónak tartják. De az 1745-ös kunszentmártoni sörcsaplárosi számadások szerint a kocsmában sörből is közel annyi került a poharakba, mint borból (évente 35.828 liter). A sör 19. századi töretlen népszerűségére utal az is, hogy az 1832-ben a városban működő 6 kocsmából az egyikben kizárólag sört és pálinkát árusítottak.
A 19. század közepétől az egyre erősödő fővárosi gyáripari sörfőzés, valamint a közlekedési hálózat fejlődése a kisebb sörházak alkonyát jelentette.
2018-03-14