A hazai üvegtervezés stációi

Ahhoz, hogy tájékozódjunk a második világháborút követő idők új politikai berendezkedésének lassan felszínre törő iparművészeti eseményeiről a sajtóhírek böngészése mellett érdemes kézbe venni a korszak kiállításait dokumentáló katalógusokat.

Már a negyvenes évek elején újrafogalmazódtak azok a szakmai elvárások, melyek illeszkedtek az elkövetkezendő évtizedek iparművészeti ideológiájába is. Egyre sürgetőbbé vált olyan iparművészeknek a nevelése, „akik az új életformák kialakításában lényeges szerepet tudnak vállalni”. A nagymúltú Iparművészeti Társulat és az 1926-ban szerveződött Magyar Iparművészek Országos Egyesülete a közösségi igényeket kielégítő ún. „szociális iparművészet” bemutatására tárlatokat indított el. 1940-ben → Új magyar otthon címmel rendeztek kiállítást, 1943-ban a Művészet az iparban programcím alatt az üveg- és a fémművészetének szakkiállítását tárták a látogatók elé. A seregszemle egyik megfogalmazott célja az volt, hogy a „tervező iparművészet” és a kivitelező (mű)ipar közötti kapcsolat kialakulását segítse. (Ez a szándék végig jelen volt a háborút követő évtizedek tervezőművészeteket bemutató fórumain, de mint a későbbiekben láthatóvá vált, a formatervezői-kivitelezői kapcsolat évtizedek múlva sem lett zökkenőmentes.) Ezen a ’43-as tárlaton többek között az ajkai, a parádi, a salgótarjáni üveggyárak termékei mellett Báthory Júlia üvegalkotásait is kiállították.

Az újjáépülő ország figyelme az ötvenes évek elején irányult ismét nagyobb mértékben – ekkor még a népművészettel karöltve – az iparművészet felé, mikor 1952-ben megrendezték az I. Iparművészeti Kiállítást. Bár a következő években a politikai propagandának megfelelően a hangsúlyok a népművészet irányába tolódtak el, az 1955-ös → III. Magyar Iparművészeti és Népművészeti Kiállítás érdeme, hogy a tárlaton az egyedi alkotások mellett olyan ipari úton előállított, művészi értékkel bíró „díszítőművészeti” tárgyak is teret kaptak, melyek az elvárásoknak megfelelően a „dolgozók ízléses lakás kialakítása” iránti igényének felkeltését szolgálták. Ez a szociális tervezői attitűd érvényesült az 1959–60-ban a Műcsarnokban megrendezett →IV. Országos Iparművészeti Kiállításés az 1965–66-os → V. Országos Iparművészeti Kiállításokon is, melyeken a rendezők igyekeztek nagy súllyal szerepeltetni az üzemekben dolgozó tervezőművészek irányításával készült ipari termékeket. A ’65-66-os tárlat kiállítói között a Karcagi Üveggyár nagysikerű fátyolüvegeit (a „kádárizmus luxusüvegeit”) jegyző Suha Zoltán, Suháné Somkúti Katalin mellett ott találjuk az Iparművészeti Főiskola óraadó tanárának, → Mánczos József gyári üvegtervező művésznek nevét is. Ő volt az első főiskolai képesítésű formatervező, aki sokáig az egyetlen gyári üvegtervező volt. E remek szakembereken kívül a kiállításon szerepelt még Báthory Júlia tanítványa (L.) Szabó Erzsébet is. (Lévainé Szabó Erzsébet munkáit már az 1955-ös, Ernst Múzeumbeli Fiatal Képzőművészek és Iparművészek kiállítására is beválogatták, ahol a korízlést tükröző virág-, levél-, gyümölcsdíszes üvegtálakat, tányérokat állított ki a szakág egyedüli képviselőjeként.)

⇐Eleőd Zoltán: Ivókészlet  (III. Magyar Iparművészeti és Népművészeti Kiállítás katalógusa. Grafika/katalógusterv: Zelenák Cresencia)