A hazai üvegtervezés stációi

Az üveggyárak már az 1963-ban megalakult Üvegipari Művek (ÜM) szárnyai alatt tevékenykedtek. A tizenkét üveggyár összevonásával létrehozott tröszt feladatai közé tartozott az üvegipar fejlesztési stratégiájának és iparpolitikájának kidolgozása a beruházásoktól a gyártástechnológiák fejlesztésén át nemzetközi kapcsolatok összefogásig – önálló külkereskedelmi joggal a nyolcvanas évek végétől rendelkezett.

A hatvanas-hetvenes évek csoportos iparművészeti kiállításai jobbára a hazai tárgy- és környezetkultúra összképéből adtak ízelítőt, együtt szerepeltetve a különböző szakágak (textil, kerámia, üveg stb.) képviselőit. Megszaporodtak az Iparművészeti Tanács, a Képcsarnok Vállalat és Iparművészeti Vállalat ilyen irányú tárlatai, tervszerűen támogatottak voltak a „kor modern lakáskultúráját szolgáló, egyéni ízlést is kielégítő” iparművészeti bemutatók, lakáskultúra kiállítások (ezeken – más szakágakhoz képest csekélyebb számban – néha egy-egy üvegművész is, mint például a tehetséges, fiatalon elhunyt → Kanyák Zsófia, részt vett), és általában: a „művész az iparban” témájú – tervezőket, termékeket és az azokat kivitelező üzemeket – bemutató rendezvények. 

Jó példa erre az 1969-ben, Miskolcon megrendezett → Ipari művészet című gyári termékeket felvonultató kiállítás, melynek tervezői névsorában Mánczos József, Prunner Gabriella, Takács Géza, Ureschné Lőrinczy Éva üvegtervezők is szerepelnek.

A kiállításokhoz készült katalógusok dokumentálták a kor igényeit a közszükségleti és a lakberendezési tárgyak iránt. Az igényeit, de nem a valóságot, ugyanis az üzletekben kapható használati tárgyak színvonala általában meg sem közelítette a bemutató termekben látható üvegekét. Üvegáruból viszonylag kevés volt a választék, a tárgyak sok esetben elavultak, korszerűtlenek voltak. Pedig szaktudásban, művészi leleményben nem lett volna hiány!

A csoportos bemutatók között az üvegművészet szempontjából döntő jelentőségű az 1961-es Iparművészeti Múzeumban nyílt kiállítás, amely az üvegművészet addigi fejlődését tárta a látogatók elé. A kiállítás fontosságát bizonyítja, hogy a bemutatót a→ korabeli filmhíradó is megörökítette. A tárlaton többek között Sovánka István millenniumi eseményre alkotott keresztelőmedencéjét (lásd előző fejezetben) és Báthory Júlia Gömbváza víz alatti jelenettel című művét is megcsodálhatta a nagyközönség.

E fórumnak volt köszönhető, hogy 1962-ben a magyar üveg – először – külföldi kiállítási meghívást kapott. A liége-i Musée du Verre vezetősége kortárs üvegkiállítására magyar anyagot kért. Báthory Júlia homokfűvásos pannója, (L.) Szabó Erzsébet palackvázája, Suha Zoltán fátyolüvegei, Varga József kristályüvege ekkor került a francia múzeum gyűjteményébe. Korábban csak Báthory Júlia Musée des Arts Decoratis-ban (Párizs) őrzött alkotásai képviselték külhonban a magyar üvegművészetet.

A következő kiemelt fontosságú szakmai bemutató az 1966-ban Székesfehérváron megrendezett ∗Mai magyar üvegek című tárlat, melyen a szakág a „magyar üveg hagyományaiba gyökerezve, de erőteljes, korszerű megfiatalodással” lépett a nyilvánosság elé. Talán nem véletlen, hogy e mérföldkőnek is tekinthető tárlatot azokban az időkben rendezték meg, amikor az Iparművészeti Főiskolán elkezdték az üvegtervezők képzését Z. Gács György irányításával.

Ezen a kiállításon először jelent meg az üveg önállóan, más iparművészeti ágtól függetlenül! A tárlat az üveggyári tervezések – például a karcagi fátyolüvegek – mellett egyedi üvegművészeti alkotásoknak is helyet adott, katalógusában is hangsúlyozva, hogy „művészi üveg” nemcsak külföldről származhat. Ennek megfelelően a kiállításon az ajkai (Vadásziné Németh Magda, Vida Szűcs Margit), a karcagi (Suha Zoltán), a parádi (Kékesiné, Sipos Judit, Lecjaks Mária, Rénes György, Varga József), a salgótarjáni (Mánczos József Munkácsy-díjas, Mikó Sándor Munkácsy-díjas, Takács Géza és Váradiné Prunner Gabriella) a tokodi (Uresné, Lőrinczy Éva) gyár tervezőinek munkáin túl Báthory Júlia és L. Szabó Erzsébet Munkácsy Mihály-díjas, önállóan dolgozó üvegművészek alkotásait is bemutatták.

A kiállítás az üvegipari tervezés felzárkózásáról is szólt, hiszen a szakág elmaradása azzal is volt magyarázható, hogy az üvegipar alkalmazott a legkésőbb önálló tervezőket. Másrészt azzal, hogy az üvegipari termékek java része exportra készült a külföldi megrendelők igényeit kielégítve. Így a tervezőket szellemi munka helyett sokszor csak másolásra kárhoztatták. Ezen a tárlaton viszont a saját tervezésű munkáikat állíthatták ki.

 ⇐ Kanyák Zsófia (1944-1975) az 1972-es Iparművészet. Lakáskultúra kiállítás katalógusában