A vágás napján már hajnalban keltek a háziak, vizet forralták a nagy üstben a disznó leforrázásához. A megbeszélt időpontban megjelentek a férfiak, és többnyire az „áldomás”, azaz egy kupica pálinka felhörpintése után megkezdődhetett a munka.
Egyesült erővel kivonszolták szegény állatot az ólból, a böllér a disznóölő késsel leszúrta a disznót, eközben a segédkezők a sivalkodó állatot fogták le, a bátrabb gyerekeknek pedig a disznó farkát kellett szorítaniuk. Vérét egy tálban felfogták, és állandóan keverték, majd megsózták, nehogy megalvadjon. Ez került később a „véres hurkába".
Az élettelen disznót beemelték a teknőbe, leforrázták, közben két kötéllel vagy két lánccal forgatták, hogy mindenütt érje forró víz, majd kúpos kaparókkal lekaparták a bőréről a szőrt. Ezután a két hátsó lábán lógva került a rénfára, ahol még egyszer tisztára mosták, és perzselővel megpörzsölték. Egyes vidékeken szalmával letakarva pörzsölték a disznót – a magyarországi németeknél ez nem volt szokás.

Rövidfilm a dunaszekcsői németek disznóvágási szokásairól:

Forrás: sulinet.hu

◊

Illusztráció:

Rippl-Rónai Múzeum"Disznópörkölés" Utoljára módosítva 2020-02-09.