A rénfa csak azért nem kínzóeszköz, mert mire a disznó oda került, addigra már régen nem élt… A böllér ekkor először levágta az állat fejét majd felvágta a hasát, és kiszedte a belső részeit: a tüdőt, szívet, májat és vesét megmosták, üstbe tették és lassan főzték, abálták. Ennek leve az ún. abalé. A gyomrot, húgyhólyagot, beleket „kiforgatták", kimosták és mosás után fokhagymás vagy hagymás vízben a felhasználásig állni hagyták. Ez a munka régen többnyire a nagyszülőké vagy asszonyoké volt, talán éppen a „szépsége" miatt. A levágott fej is az üstben főtt, úgyszintén az állat lefejtett bőre, ez a disznósajtba került. A csülköket, a körmöt, a farkát szépen megtisztították, ezekből finom kocsonya készült.
Sok helyütt volt szokásban, hogy májat és „fehér májat” (hasnyálmirigy) hagymával, fokhagymával megsütöttek és reggelire ezt kínálták a segítőknek. A böllér közben „szétszedte" a disznót, a férfiak tovább darabolták, aprították a húst a daraboló asztalon, majd a tölteléknek szánt részt megdarálták. A hátsó combból legalább az egyiket sonkának tették félre, gyakran az oldalast is megfüstölték – a bablevesek kiváló alapanyaga volt később. Mivel nem volt fagyasztóláda így a nemesebb húsok egy részét, pld. a karajt zsírban lesütötték és így az a zsírban tárolva hetekig elállt.
A szalonna egy kisebb része a füstre került, de javát az asszonyok kockára vágták és kisütötték. Nagy szakértelmet kívánt a zsír kisütése, nem maradhatott nyers, de nem szabadott odaégnie sem. Ha kisült, akkor kimerték belőle a töpörtyűt/tepertőt és nyomóval kipréselték belőle a zsírt. A tepertő is finom csemegének számított, hidegen, vagy felmelegítve fogyasztották, vagy pogácsát sütöttek belőle. A zsírt bödönökbe merték, abban tárolták.

◊

Illusztráció:

Rippl-Rónai Múzeum. "A disznó kettéhasítása" Utoljára módosítva 2020-02-09.