A virágszőnyeg lerakása nehéz munka volt, mégis mindenki szívesen segített, még azok is, akiknek háza előtt nem vonult el a körmenet. Mivel minden háznak mintegy 20 méteres utcai homlokzata volt, mindegyik elé 60-70 négyzetméter szőnyeg került.

A szirmokból és zöld levelekből készülő minták rendkívül változatosak voltak. A családok többnyire több évig használták ugyanazt a sablont, a rájuk jellemző mintát rakták ki, de nagy szerepe volt/van az egyéni kreativitásnak, a megújulásnak.

Gyakran művészi díszítések születtek, de mindig csak vallásos motívumokat raktak ki a földre. Nem csak geometrikus mintákat szórtak, hanem figurális ábrázolások is megjelentek, mint pld.: az oltáriszentség, a kehely, a kereszt, a keresztút kínzószerszámai, égő szív, kezdőbetűk és rövidítések, rövidebb szövegek. A két világ-háború közötti fényképeken és a mai motívumok között is gyakran megtalálható a Szentkorona és a magyar címer.

Miután a szőnyeget végigfektették, a sok-sok – közelről és távolról a faluba áramlott – vendég megcsodálhatta a mintegy két kilométer hosszú virágszőnyeget, amely minden ház élőn másképp festett, és ame¬lyet számtalanszor fényképezték. A kü¬lönösen szép díszítményeknél még álló¬létrát is állítottak fel, hogy jobb felvételt lehessen készíteni. (Csak az a kár, hogy akkoriban a színes fényképezés még ismeretlen volt!)”*

Apropó színek! Milyen virágokat is szedtek erdőn, mezőn, kertekben? A teljesség igénye nélkül: margarétát, boglárkát, vadrózsát, búzavirágot, szarkalábat, pipacsot, százszorszépet, repcét, akácot, gesztenyét, bodzát, orgonát, szegfűt, liliomot…

* Michael Ritter: Egy naptári év szokásai Budaörsön (Budaörs, 1996)

◊

Illusztráció:

Budaörsi Bleyer Jakab Heimatmuseum. "Úrnapi fotó" Utoljára módosítva 2020-09-02.