Az érett csemegeszőlőt már augusztustól szüretelték, fogyasztották, illetve piacon eladták. A borszőlők szeptembertől kezdtek érni, ekkor kezdődött a szüreti időszak. Minőségi borvidéken hagyták a szőlőt túlérni, hogy minél kiválóbb minőségű legyen a termés. Ilyen területeken szőlőcsőszt is alkalmaztak, létszámukat rendszerint augusztus–november hónapokban megnövelték.

 A lopások és a szőlőhegyre tévedt háziállatok kártevése esetén a csőszök a hegytörvények szerint jártak el. A madarak és rágcsálók ellen saját maguk által készített riogató eszközökkel védték a szőlőt.

Az egészséges bor előfeltétele a tisztaság. A boroshordókat év közben folyamatosan ápolták: kívülről törölgették, az üres hordókat rendszeresen kimosták és lekénezték (miután kiszáradt kénlapot égettek el benne). Szüret előtt került sor a bor harmadik fejtésére.

A szőlőbehordáshoz, borkészítéshez is csak tiszta edényeket szabad használni ezért közvetlenül a szüret előtt alaposan kisúroltak, fertőtlenítettek minden edényt, eszközt: vödröket, puttonyokat, szőlőprést, darálót/szemzőt, kármentőt, „töltikét” (hordótölcsért), szűrőket, kádakat. Különösen a fából készült edényekre kellett odafigyelni, és a 100 évvel ezelőtti borkészítésben szinte csak ilyeneket ismertek. A feldolgozás alatt is mindig a legnagyobb tisztaságra törekedtek.

Ha a szőlőben nem volt présház és a feldolgozás másutt történt, akkor lovas fogatot is előkészítettek a szállításhoz. Ez egy normál kocsi volt, amelynek rakodófelületére feltettek egy szüretelőkádat vagy lajtot.

A szüret csapatmunka, de kisebbféle ünnep is volt, amelyhez összehívták a rokonságot, az ismerősöket, vagy akár napszámosokat is, akik segítettek a szüretelésben. Este pedig szokás volt vigasságot rendezni a jól végzett munka után.