A bor minőségének alapja mindig is a betakarított szőlőtermés volt. A borosgazda feladata, hogy a szőlőszemekben lévő értékes anyagok a mustba, borba kerüljenek, és abban is megtalálhatók legyenek. A hordóba (vagy napjainkban tartályba) fejtett must az erjesztés szakaszában alakul át borrá.

A spontán erjedést megindító élesztőgombák a talajból, levegőből, a szőlőbogyók héjából, a kocsányról kerülnek a mustba. Ennek következtében beindul az erjedés, annak lefolyása tulajdonképpen a véletlentől függ. A borok erjedéséről évszázadokon keresztül így gondoskodott a természet. Hogy aztán a bor minőségét a hordókban hogyan sikerült megtartani, az nagyrészt a gazda érdeme volt – szorgalmasan kellett kezelnie, fejtenie a bort, tisztán tartani a hordókat és a pincét.

A legegyszerűbb épületek a lyukpincék voltak, amelyek több méter hosszan nyúltak a löszbe, a kőzetbe (tájegységi adottságoktól függően). Az itt tárolt bor a családi szükséglet kielégítésérére, valamint kisebb hányadában értékesítési célokat szolgált.  A pincék sokszor szőlőfeldolgozó épülettel is kiegészülhettek, a présházzal. Egyik felében a szőlőművelés és a feldolgozás eszközeit, a prést, a darálót, az erjesztő kádat tárolták. A legtöbb présházban volt egy lekerített kisszoba, mely a munkában megfáradt gazda pihenését, de a barátok és a vendégek fogadását is szolgálta (pinceszerezés). Egyszerű bútorzattal voltak ellátva: polc, asztal, székek, esetleg egy fekvőhely. A téli fűtést is megoldották egy vaskályhával.

Különösen intenzíven használják máig a présházakat Húsvét hétfőjén a Baranya megyei Bólyban. Az alkalom az Emmausz-járás, ami több mint 100 évre visszanyúló, bibliai gyökerű, német nemzetiséghez kapcsolódó szokás. Lényege: meghívlak asztalomhoz, hogy megtudd, ki vagyok. A családok, baráti társaságok meghívásra érkeznek, de sokan több helyre is betérnek, látogatják egymást, a húsvéti ételeket és a pincegazda kínálta borokat ünnepi hangulatban, de kötetlen formában közösen fogyasztják el.