A szőlőben egész évben végzett munka csúcspontja a szüret, ami meghatározza a bor minőségét. Az Alföldön hagyományosan Mihály napján (szeptember 29.), míg a Dunántúlon csak Terézia napján (október 15.) kezdődött a szüret.

A szüret reggelén összegyűltek a segítők és egy bőséges reggeli után késekkel, kosarakkal, vödrökkel felszerelkezve kivonultak a szőlőbe. Ott a szedők beálltak egy-egy sorba és görbe késekkel, szőlőmetsző késekkel, szőlőollóval vödrökbe szedték a szőlőt. A gyerekek kosarakkal jártak körbe és a különösen szép fürtöket ezekbe tették, amiből a segítők kaptak hazavitelre, illetve az arra alkalmas fajtákat télire a kamrába akasztották.

A vödrök tatalmát többnyire puttonyokba ürítették, amikkel fiatal, erős legények jártak körbe. A puttonyokból a szüretelőkádba kerültek a fürtök. Ezeket lábbal megtaposták, szőlődöngölővel („csömöszölővel”) nyomkodták, illetve amikor már „feltalálták” hozzá az eszközöket, szemzővel, darálóval törték meg a szemeket. A keletkezett szőlőlevet, a mustot leengedték és a „sűrűjét” prés segítségével kisajtolták.

Az idők folyamán többféle prés volt használatban. Az állandó helyre telepített óriási bálványprésektől és középorsós présektől eljutottak a kisebb, szétszedhető, szállítható kivitelezésű szerkezetekig.

Fokolóval megmérték a must cukorfokát, hogy tudják, milyen minőségű borra számíthatnak. A mustot – illetve a kádon erjedt, még le nem tisztult „murcit” – hordókba töltötték, de nem teljesen tele, hogy amikor erjedéskor tágul, ne fusson ki. A hordólyukba kotyogót tettek, ez felfogta a lyukon kijövő koszt, de nem engedte levegő beáramlását a hordóba. A kipréselt szemeket, a törkölyt szintén levegő elől elzárva erjesztették és később pálinkát főztek belőle. Kivéve, ha másodbort, egy gyenge minőségű „csigert” készítettek. Ilyenkor felöntötték vízzel (esetleg megcukrozták) és erjesztették.

A szüret befejezése után a szüreti felszerelést megtisztítva tették el jövő évre. A következő napokban figyelni kellett az erjedés lefolyását, és vigyázni a mérges mustgázokkal, amelyekkel ilyenkor megtelt a pince. Bizonyos szőlőfajtáknál szüret után szükség volt a szénkénegezésre, ezzel a gyökereken élősködő tetveket (filoxéra) pusztították el.