A protestáns, később kálvinistává váló kecskeméti gyülekezet 1543-ban már bizonyosan akkora részét ölelte fel a lakosságnak, hogy egyezséget kellett kötniük a katolikusokkal a plébániatemplom használata felől. Ennek kerítésén belül aztán fatemplomot építettek, amely az 1678-as tűzvészben leégett. Új kőtemplom építéséhez egyenesen a szultántól (IV. Mohamed) kellett engedélyt kérni, az építkezés 1680-ban kezdődött és vontatottan haladt, az épületet csak 1684-től kezdték használni, a templomban lévő emléktábla szerint, de a teljes befejezéssel 1688-ig kellett várni, ekkor készültek el a templom előcsarnokai is. Az eredetileg festett, kazettás famennyezetű, támpilléres, gótikus jellegű faragott ablakkávákkal ellátott épület a gótika és a késő reneszánsz egyedi keveréke lehetett eredetileg, bizonyos építészeti elemei a korábbi plébániatemplomot másolták. A 18. század végén szükségessé vált a templom bővítése, melynek során 3 öllel megemelték az oldalfalait és tornyát bádogsisakjával együtt (ez utóbbit 1808-ban újra megmagasították). Az 1787–1790 között kéthajóssá és csehboltozatossá átalakított belső terében ma látható rokokó stílusú szószéket Himer József budai asztalosmester faragta 1791-ben, míg a templom úrasztalát 1810 körül készítették. A 19. században a tornyot és sisakját többször megújították, 1878-ra Pártos Gyula tervei alapján bazárépületet emeltek a főtér felőli oldalán. Az 1911-es földrengés után alakult ki mai képe a déli oldalon lévő előkerttel, legutóbb 2019–2020-ban újították fel.