A város földesura, gróf Koháry István 1714-ben telepítette le a piarista rendet Kecskeméten. A templom az 1729–1748 között lezajlott első építési periódusában még egyértelműen kéttornyos homlokzatot tervezett a valószínűsíthetően a pesti céhből érkezett építőmester, viszont az 1764–1765-ben sorra került második építési szakaszban csak egyetlen, a homlokzat síkjához képest kissé hátrébb vont középtornyot építtettek fel a pesti Peithmüller Józseffel. A magyarországi viszonylatban is jelentős érett barokk templom különösen domináns része a plasztikus erkélyes kapuzat, mely a kecskeméti Szentháromság-szobor alkotójához, Conti Lipót Antal pesti kőfaragómesterhez köthető, ahogy a kapunyílás feletti két mészkőrelief (1747/1748) is Kalazanci Szent József két történetével. 1765-ben kezdték el faragni a homlokzati szobrokat, melyek közül az erkélyablak fölötti fülkében Kalazanci Szent József, a torony alsó szintjén Szűz Mária (Immaculata), az oldalsó fülkékben Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent Imre herceg, míg a torony közelében, az attikafal két szélén Szent István és Szent László király látható. A templom alaprajzi elrendezése alapvetően a bécsi jezsuita típus 18. század elején megjelenő redukált változata, amelyben a pillérek között sekély mélységű fülkék biztosítják a mellékoltárok elhelyezését. Viszont az altemplommal bővített, emelt szentélyű építészeti megoldás különleges és példátlan a korszakban. A belső berendezés, a mellékoltárok többsége a 18. század negyvenes-ötvenes éveiben készült helyben, míg a főoltár (Christoph Tausch, 1710-es évek) és a 17. század végi felső-magyarországi műhelyben készült szószék 1747-ben, másodlagosan került ide a felvidéki Privigyéről. A templom számos felújításon esett át, korábban létező falképei eltűntek – feltehetően az 1911-es földrengés utáni helyreállításkor. A toronyhoz kapcsolódó attikafalak töréseinél a képeken is láthatóan barokk vázaszobrok álltak, feltehetően a II. világháború utáni helyreállításkor tűntek el a homlokzatról.