A morva származású Oswald Gáspár piarista építész és váci püspöki építészeti igazgató tervei alapján 1774–1806 között épült Nagytemplom Kecskemét nagyságának és gazdagságának jelképévé vált. Számos alföldi település számára követendő építészeti példaként játszott szerepet az épület, még református közösségekben is. A váci püspök 1791-ben szentelte fel a templomot, a főbejárat feletti márványtábla latin nyelvű kronosztikonja viszont – az elhúzódó belső munkálatok miatt – 1799-et jelzi befejező dátumként. A kereszttel együtt 75 méter magas torony pedig csak 1806-ra készült el, amely 1819-ben leégett és csak 1863-ban állították helyre. A torony 35 méter magasságban körbefutó erkélye eredetileg tűzfigyelés céljából lett kialakítva. Az épület klasszicizáló későbarokk (copf) stílusban épült, a belső térben érvényesülő álkeresztházzal és belül félköríves, kívül négyzetes szentéllyel, melyben az 1791-es klasszicizáló architektúrájú főoltár áll. A templom festményei több szakaszban készültek. A főoltárkép (Krisztus mennybemenetele) és két mellékoltár Falkoner József Ferenc nevéhez fűződik 1793/94-ből. A karzatok alatti négy mellékoltárt (a korábbiak eltávolítása után, melyek ma az előcsarnokban láthatóak) Merész Gyula festette 1936–1942 között, közülük különösen az ún. „Barackvirágos Mária” vált népszerűvé. A boltozatok – barokk belső térhez jól illeszkedő, virtuóz illuzionisztikus megoldásokat is alkalmazó – freskóit Roskovics Ignác festette 1900–1902 között. A templom a 20. században tömegében már nem változott, mindig csak kisebb beavatkozások történtek (két új emléktábla került rá, egyet viszont elvesztett) az ekkorra ikonikussá váló épületen.