Fémjelek a múltból

Ipari tanuló iskola plakettje

A plakettet a Ludvig József Ezüstkoszorús Éremkészítő, Éremverő Műintézete és Bronzműárugyára, Ludvig József (1905-1961) iparművész üzeme készítette. Az szalagdísszel körbevett fémlap számos más plakett alapjaként is szolgált.

Kecskeméten az iparostanonc-oktatás 1883-ban indult, ekkor a város alapított új intézményt a tanoncoktatás számára. Első igazgatója, Szakács István korábban gimnáziumi tanár volt. Az iskola célja a törvényhatósági bizottsági közgyűlésre készült előterjesztés szerint „az iparos osztály értelmi műveltségének, rajzolásbani ügyességének emelése, s ez által a hazai ipar felvirágoztatása". A th. bizottság döntése értelmében a három osztály mellé nem szerveztek előkészítő osztályt, bár a tanoncok között voltak írni-olvasni nem tudók is. A határozat szerint ezeket az ismétlőiskolákban kell megtanítani az alapismeretekre. A tanítás hétfőn, szerdán és pénteken 4-től 6-ig, vasárnap 9-től 12-ig tartott. Vasárnaponként csak rajzoktatás folyt. Az iskola az I. kerületi elemi népiskola épületében működött. Az első években beindult három első osztályba 344 tanuló iratkozott be. A tervektől eltérően — már az indulás évében — előkészítő osztályt is nyitottak.

1958-ban, az intézet 75 éves fennállása alkalmából jubileumi kiállítást nyitottak az iskolának is helyet adó Ókollégium épületében. A termekben nemcsak a 35 különböző szakmát tanuló növendékek több száz munkáját, hanem más kecskeméti iparosmesterek munkáit is kiállították. A díjazottakat az itt bemutatott plakett bronz-ezüst-arany fokozatával jutalmazták.

2022-12-16