Fémjelek a múltból

I. Országos Kézművesipari Tárlat aranyérme

Berán Lajos (1882-1943) által 1925-ben tervezett aranyozott bronzérem, a Budapesten ekkor rendezett I. Országos Kézművesipari tárlat kitüntetési érme. Az alkotó a magyar éremművészet kiemelkedő személyisége, Budapesten Telcs Edénél, majd a bécsi képzőművészeti akadémián folytatta tanulmányait. 1903-tól kezdve jobbára éremművészettel foglalkozott. Már fiatal korában számos pályázatot nyert, 1906-ban a milánói nemzetközi kiállításon aranyérmet kapott. A két világháború közötti műveiben főleg portréábrázolásai kiemelkedőek. 1932-ben az Állami Pénzverde fővésnöke lett. Pénzérmetervét 1936-ban a Képzőművészeti Társulat nagydíjával jutalmazta. Számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt.

A Habsburg József főherceg által 1925. augusztus 15-én a városligeti Iparcsarnokban megnyitott tárlaton az ország legkiválóbb iparosai vettek részt, köztük az itt bemutatott érem várományosa Tiringer Ferenc (1875-1947) kecskeméti műlakatos mester. Sárbogárdon született szegény parasztszülőktől, ahol urasági kovácsinas lett. A tanulás vágyától hajtva Pestre ment segédnek és az ország első műlakatosánál, Jungfer Gyulánál dolgozott 1902-ig. Azután külföldre ment, Bécsben, Münchenben, Drezdában, Lipcsében, Berlinben, Párizsban segédeskedett. Nappal dolgozott, este tanfolyamokon tanult és a művészi ajtó, kapu, ablak és zár készítésére specializálta magát. 1907-ben Kecskemétre jött épületlakatos mesternek. Rövidesen a helyi iparosság élvonalába került, a múzeum, az Újkollégium, a Katona József Gimnázium műlakatos munkái is neki köszönhetőek. Az itt bemutatott érmet és ezüstkoszorút a kiállításon bemutatott fém domborművei és más művészien kovácsoltvas árui elismeréseként kapta.

2022-12-16

Sources and Links ...

Related Objects ...