Fémjelek a múltból

Kecskeméti Katona József Gimnázium jelvénye

Feltehetően az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár terméke, 1948 után készülhetett, ekkor államosították az intézményt. A korábbi jelvényből meghagyták az intézmény monogramját, a háttérbe az oktatásra utaló könyv és a nemzeti színek kerültek, ez jellemző volt az államosított iskolák jelvényeire.

Az 1948-as államosítás során a piarista gimnáziumból Kecskeméti Állami Katona József Gimnázium lett, a piaristáknak 1950-ben mégis megengedték az önálló iskola fenntartását. Ekkor az összes kecskeméti gimnáziumot ebbe az intézménybe vonták össze, mely csak 1957-ben költözhetett a korábbi Katona József Gimnázium épületébe, a Dózsa György útra, ahol ma is működik.

2022-12-16