Fémjelek a múltból

Aranyhomok Szálloda jelvénye

Feltehetően az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár terméke, 1965 után készült, ekkor az addigi Országos Idegenforgalmi Szálloda és Étterem Vállalat (OISZÉV, 1957-1965) átalakult HungarHotels néven. Kecskemét első nagy és korszerű szocialista beruházását az Aranyhomok Szálloda építése jelentette, 1956-1959 között tervezte Janáky István, 1962 Szilveszterén nyitották meg először a közönség előtt. A jelvényen az épület modernista homlokzata látható, mely a főtér hangsúlyos elemévé vált, az építészszakma elismerőleg nyilatkozott róla, de a városi közönség jóval ambivalensebb álláspontot képviselt a szálloda stílusa kapcsán, az elhelyezését többnyire kifogásolták. Mindenesetre egyfajta kaput nyitott a nagyvilág felé, a város emblematikus intézményévé vált. Kovács Zoltán 2002 decemberében a Petőfi Népe hasábjain így emlékezett vissza a korai évekre: „pesti üzletemberek kezdtek idejárni, gyakran a barátnőikkel. Aztán belendült az üzlet. Az Aranyhomokban megfordult az egész kormány, de nagyon sok volt a művész, színész is. Itt működött a megye talán egyetlen éjszakai szórakozóhelye. Hamarosan legendás találkozóhely lettünk. A színházi premierek után itt tartották a fogadásokat. Számos szerelmi jelenetnek volt tanúja az egykori bár, néha még egy-egy pofon is elcsattant. Latinovits Zoltán, Udvaros Béla szinte mindennapos vendégeink voltak. Még Honthy Hannát is kiszolgáltam. Egyik kedves emlékem, amikor pincérként a reggelinél Jancsó Miklós bőrzakóját leöntöttem tejjel. Csak annyit mondott: „Nem baj, fiam, én is ezzel tisztítom”.

2022-12-16