Fémjelek a múltból

SZÖVOSZ Közgazdasági Technikum jelvénye

Feltehetően az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár terméke, az 1960-as években készülhetett. Jellegzetes szocialista formakincse az ország akkori címerére is utal, jellemző volt ezekre a hagyományos heraldika szabályai szerint értelmezhetetlen szimbólumokra a felül lévő vörös csillag, melynek sugaraiban tűnik fel a megjeleníteni kívánt szervezet neve, jelképe.

A magyarországi szövetkezeti mozgalmak oktatási rendszerét 1954-ig a tanfolyamszerű képzés jellemezte. 1954-től a földműves szövetkezeti mozgalom a magyar oktatási rendszerbe illeszkedve kollégiumi háttérrel négy szövetkezeti kereskedelmi szakközépiskolát, akkori nevén közgazdasági technikumot alapított (Kecskeméten, Makón, Szekszárdon, Budatétényen). A SZÖVOSZ (Szövetkezetek Országos Szövetsége) iskola koncepcióját jellemezte, hogy elsősorban kollégiumot épített azért, hogy lehetőséget teremtsen a vidéki gyerekek elhelyezésére, majd ezáltal iskolát is alapítson. Az akkori technikum az Újkollégiumban kapott két tantermet. Az évek során a városban többször is helyet kellett változtatnia az iskolának. 1979-ig a Bajcsy-Zsilinszky u. 1. alatti épületben működött, majd 1980-tól az Ókollégiumba költöztették. Az iskolát 1954-től a SZÖVOSZ iskolájaként működtették. Az 1972-es párthatározat értelmében a szövetkezeti iskolákat is államosították. Ekkor új neve Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola lett.

2022-12-16