Fémjelek a múltból

Kecskeméti Katona József Gimnázium kecskés jelvénye

Feltehetően az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár terméke, 1935 után készülhetett, ekkor lett gimnázium az intézmény. A két világháború közötti időszakban jellemző volt az iskolák nevének kezdőbetűit monogram-szerűen címerként alkalmazni, itt ez a minta a város címerére utaló kecskével bővült.

A gimnázium elődjének alapítása 1869-re esett, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és Kecskemét város közönsége szerződésileg megállapodtak abban, hogy a városban állami alreáltanoda állíttatik fel, amelynek dologi kiadásáról a város gondoskodik, míg a személyi kiadásokat és az iskolai felszerelések költségét az állam fedezi. Az I. osztály 1870. október 1-én nyílt meg az 1872—73. iskolai évben már három osztályos teljes alreáliskolává lett, az első érettségi vizsgálatot az 1878—79. tanév végén tartották. Az évről-évre megnyíló osztályok ideiglenesen magánházakban nyertek elhelyezést, a négyosztályú alreáliskolát már a Jókai utcában 1877-ben épült emeletes iskolaépületben helyezték el. Ebben az idők folyamán kibővített épületben működött az iskola az 1919—20. tanév végéig, amikor is az állam által tetemes költséggel 1912—14-ben felépített, de a háború alatt laktanyai, kórházi és fogolytábori célokra lefoglalt, ma is használt iskolapalotába, mint végleges székhelyére költözött. Az 1922—23. tanév óta a Kecskeméti m. kir. áll. Katona József Főreáliskola, majd később az új középiskolai törvény életbeléptetése után a főreáliskola megnevezést a reáliskola váltotta fel, ezt a nevet viselte 1935-ig, amikor a középiskolai törvény változása értelmében Kecskeméti m. kir. áll. Katona József Gimnázium lett a megnevezése.

2022-12-16