Fémjelek a múltból

K.u.k. 38. gyalogezred Mollináry-majális jelvénye

1917. május 27-ére készült az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyárban cinkből, alap pajzsát a gyár később más események jelvényeihez is felhasználta, még a Tanácsköztársaság ideje alatt is.

A monarchia ezredeit többnyire egykori ezredtulajdonosaik alapján nevezték el, s az elnevezés akkor is megmaradt, ha változott ez a tiszteletbeli cím. Így a 38-as gyalogosokat az 1867-től kinevezett Mollináry Antal táborszernagyról (1820-1904) nevezték el pedig halála után XIII. Alfonz spanyol király (1886-1941) lett az ezredtulajdonos.

A jelzett esemény jótékonysági rendezvény volt Budapesten, amiről a Budapesti Hírlap ekképpen számolt be 1917. május 29-én: „Régen volt annyi ember a Margitszigeten, mint pünkösd vasárnapján délután és régen volt akkora hangos jókedv is, mint tegnap. A Mollináryak, a 38. számú kecskeméti gyalogos-ezred katonái tartották ott majálisukat a háborúban elesett bajtársaik özvegyei és árvái javára és hogy erre a szép célra mennél nagyobb pénzösszeg gyűljön össze, segített nekik szép asszonyok és leányok egész serege. Volt labdarúgás a 32. és a 38. gyalogos-ezred katonái közt, száz fiatal leány különféle nemzetek táncát rejtette el a megfelelő nemzeti viseletben, sátrakban enni, és innivalót árultak

2022-12-16